Ha lehet, lesz Gerecse 50

2020-ban a vírus miatt meg nem rendezett Gerecse50 teljesítménytúra 2021. április 17-18-án kerül megszervezésre a tervek szerint. Óvatosan fogalmaznak a szervezők: „Ezek a hírek, változások, tervek csak akkor lépnek érvénybe, ha április harmadik hétvégén a jogszabályok és a vírushelyzet engedi azt, hogy idén a szokott időben megszervezhessük a Gerecse50 teljesítménytúrát. (2021.01.16)

Tovább

Végső búcsú Kovács Istvántól

Szerdán az angyalföldi Illovszky Rudolf stadionnál búcsúztatták el a 67 éves korában elhunyt KOVÁCS ISTVÁNT a Salgótarjáni BTC, a Vasas SC és a Tatabányai Bányász korábbi 10-szeres válogatott csatárát. (2021.01.21)

Tovább

Önkéntesek jelentkezését várják

Már csak 48 nap, és kezdődik a magyar-szlovén társrendezésű 2021. évi U21-es labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar válogatott házigazdaként az A-csoportban a március 24-i nyitó mérkőzésen a németeket fogadják majd a MOL Aréna Sóstón. Az UEFA második legnagyobb tornájának szervezői – és résztvevői is – már lázasan készülnek a kontinensviadalra, azonban a lebonyolításban szükségük lesz segítségre. Most lehetőség nyílik, hogy bárki részese lehessen az Eb-nek, és ehhez nem kell mást tenni, mint önkéntesnek jelentkezni! (2021.01.14)

Tovább

Túrázók, erdőjárók figyelmébe!

A Vérteserdő Zrt. közleményt adott ki az erdő- és vadgazdálkodási tevékenységgel érintett helyekkel, időpontokkal. (2021.01.13.)

Tovább

Sidi ezúttal harmadik lett

A sokszoros világ- és Európa-bajnok komáromi sportlövő, számszeríjász ezúttal a Százhalombatta Openen a légpuskás férfiak mezőnyében indult. (2021.01.08.)

Tovább

Tatai vereség az első idei meccsen

A Tatai SE női kosárlabda csapata első idei mérkőzésén simán kikapott az ELTE Fortis együttesétől. (2021.01.04.)

Tovább

Két arany és egy bronz a felnőtt vívó OB-n

Ragyogó tatai sikerek születtek a 2020-as Felnőtt Vívó Országos Bajnokság női párbajtőr versenyein. Egyéniben Kun Anna első, Büki Lili pedig harmadik lett, míg a csapatversenyt is a tataiak nyerték. (2020.12.23.)

Tovább

OSE LIONS: KEM Sportjáért Díj

Az Oroszlányi Sport Egylet, az OSE Lions 2020-ban Komárom-Esztergom Megye Sportjáért Díjban részesült. (2020.12.09.)

Tovább

Ma van a magyar labdarúgás napja

Ma ünnepeljük a magyar labdarúgás napját: 67 éve, 1953. november 25-én győzte le 6:3-ra az Aranycsapat a londoni Empire Stadiumban – közkeletű nevén a Wembley-ben – az angol válogatottat, s ezzel az első olyan hazai vereséget mérte a sportág feltalálóira, amelyet nem a Brit-szigetekről érkezett ellenféltől szenvedtek el. (2020.11.25.)

Tovább

Győzelemmel indított a Clone Rally Team

Dudás Gergő, a Clone Rally Team versenyzője, már gyermekkorában is aktívan érdeklődött az autók iránt. Négy évvel ezelőtt érkezett el a lehetőség, hogy hivatalosan is kipróbálja a rally autókat, majd kialakult a Clone csapata, melyet évről-évre próbálnak fejleszteni. (2021.01.26)  

Tovább

Kun Anna első lett a MK újabb fordulójában

Remekeltek a tatai vívók a felnőtt Magyar Kupán, ahol mind egyéniben, mind csapatversenyben dobogóra állhattak. (2021.01.26)

Tovább

XII. Nyerges Béla Teke Emlékverseny

A Bábolna SE Teke Szakosztálya 12. alkalommal rendezte meg az ország évek óta egyik legtöbb tekézőjét megmozgató viadalát, a Nyerges Béla Teke Emlékversenyt. A vírushelyzetben is létrejöhetett a verseny, melyet szigorú egészségügyi szabályok betartásával szerveztek meg. (2021.01.25)  

Tovább

Ezüst és egy bronzérem Mosonmagyaróvárról!

A TSC Geotech atlétái már el is kezdték a versenyzést a 2021. esztendőben. Sportolóink Mosonmagyaróváron vettek részt január 11-én a Sport XXI – ÉDR elnevezésű versenyen. (2021.01.19)

Tovább

Kassai Viktor az évtized legjobbjai között

Felix Brych lett az elmúlt évtized legjobb játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS), a rangsorban Kassai Viktor a kilencedik helyen végzett. (2021.01.14.)

Tovább

OSE Lions vereség Fehérváron

Az OSE Lions férfi kosárlabda csapata sima vereséget szenvedett Székesfehérváron az élvonalbeli bajnokság 18. fordulójában. (2021.01.12.)  

Tovább

Húsz éves a dorogi sítanpálya

Tavaly ősszel immár a 20. szezon kezdődött meg a dorogi tanpályán, amely 2000-ben, az ország 4. műanyag borítású sípályájaként nyílt meg Dorogon a Sítechnika Kft.-nek köszönhetően. (2021.01.06.)

Tovább

BUÉK!

Valamennyi kedves olvasónknak és Komárom-Esztergom megye valamennyi sportolójának boldog újévet kíván a kemsport.hu szerkesztősége!

Tovább

Anyagi nehézségekkel küzd a Grundfos Tatabánya KC

Amennyiben a klub anyagi helyzetében nem történik jelentős változás, javulás, drasztikus lépésekre kell elszánni magunkat - nyilatkozta Marosi László, a klub elnöke. (2020.12.15.)

Tovább

Tatabányai úszópalánták sikerei

Régiós Bajnokság Dunaújváros első nap! Jól indult a három napos verseny, egyéni csúcsok, érmek, helyezések születtek! (2020.12.04.)

Tovább

Az etei Farkas Zoltán lett Magyarország gólkirálya

Vajon ki szerezte hazánkban az összes korosztályból és labdarúgó-bajnokságból a legtöbb gólt a gólkirályok közül 2020-ban? Ezen a versengésen egy Komárom-Esztergom megyei támadó, a 19 éves Farkas Zoltán hetvennégy találattal végzett az élen. A megyei II. U19 Nyugat bajnokságban érte el ezt a sikert az Etei SE csatáraként, és ma már az Almásfüzitő színeiben szerzi a gólokat. (2020.11.24.)  

Tovább

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió