Sikeremberek a Platán fa tövében

 
Tatán nagyon büszkék az Év Fája címet kiérdemelt 230 éves platánra. Itt fogadta és köszöntötte Michl József polgármester az idén sikert sikerre halmozó OMS-Tata Iron Trade VSE párbajtőrözőit, edzőit és vezetőit. Szimbolikus volt ez a hangulatos helyszín, mint ahogy a város első embere mondta: büszkék a kiváló sporteredményekre is. (2014.12.11)

Nagy médiaérdeklődés közepette Michl József köszöntötte a vendégeket, köztük Esztergályos Patrikot, Nanjing ifjúsági olimpiai bajnokát (csapatban ezüstérmes), aki kadet korosztályban Európa-bajnoki 3. és világbajnoki első helyet is szerzett még az idén. A másik kiválóság Kun Anna, aki világbajnoki 4. hellyel büszkélkedhet. A harmadik ünnepelt a szintén nagy tehetség Molnár Petra volt, ő kadet Európa-bajnoki 6. hellyel büszkélkedhet. Ott volt a meghívottak között a két edző Plásztán Attila és Partali Csaba, a szponzorok: Havellant István az Iron Trade és Sárossi András az OMS ügyvezetője, valamint Esztergályos Patrik nagyszülei, Szabó János és felesége, Erzsike. – Párbajtőrözőink néhány éve olyan lendületet vettek, s olyan másfajta gondolkodással dolgoznak, amelynek eredményei az idén máris visszatükröződtek. Szívből gratulálok az edzőknek, s a szülőknek, akik segítik gyermekeiket. A szponzorokat is köszönet illeti, hiszen támogatásuk nélkül nem lennének ilyen eredményesek a tatai vívók – mondta köszöntőjében Michl József, aki hozzáfűzte még, hogy tatai önkormányzat 2015. évi költségvetésében forrást különített el egy ösztöndíj programra, mellyel a legeredményesebb sportolókat, művész-palántákat szeretnék támogatni. Ennek az a célja, hogy a fiatalok szorosabban kötődjenek Tatához, és a városban maradjanak a tehetségek. – Nem győzöm hangsúlyozni, és már gyakran elmondtam: annak örülnék a legjobban, ha Tatán minden fiatal sportolna vagy valamilyen művészeti ággal foglalkozna. Eddig ez ötven százalékban meg is valósult, remélem, a jövőben tovább növekedik ez a mutató. A sport és a művészet sikerélményt hozhat, de nem is az a legfontosabb, hanem az értékteremtés – hangsúlyozta a polgármester. Plásztán Attila, az OMS-Tata Iron Trade VSE vezetőedzője ismertette az egyesület kiváló eredményeit, majd kiemelte, hogy fennállásuk óta legsikeresebb évadjuk az idei. A fiatalok egyre szebben fejlődnek, a legkisebbek között is vannak ígéretes tehetségek. Esztergályos Patrik a felnőtt világbajnoki válogatókon már kétszer is a harmadik helyen végzett, Anna pedig háromszor ezüstérmet szerzett. Jelenleg a felnőtt ranglistán a 4. helyen áll, és ha történetesen most lenne itt az olimpia ideje, akkor utazna az ötkarikás játékokra. Plásztán Attila ismertette még, hogy egyesületükben mintegy 80 gyermek vív rendszeresen, akiknek a felkészítésével, oktatásával, versenyeztetésével mellette Juhász Bence és Partali Csaba foglalkozik. Havellant István, elmondta, hogy az akkoriban vívó fia által kapcsolódott be az egyesület támogatásába. Kristóf nagyon ügyes és jó képességű párbajtőröző volt, ám súlyos térdsérülése miatt fiatalon abba kellett hagynia az aktív sportolást. Az apa becsületére válik, hogy cége, az Iron Trade Hungary Kft. azóta is szponzora a tatai vívóknak. Péntek Sándor

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió