„A hónap műhelye”-díj történetében másodszor került az OMS-Tata Iron Trade Vívó SE az öt győzelemre esélyes szakosztály közé. Az első alkalommal – mindenekelőtt Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnoki címének köszönhetően – elnyerte a százezer forintos Decathlon-közönségdíjat.
Márciusi eredményei most meggyőzték a kuratórium tagjait arról, hogy a még nagyobb elismerés és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány is jó helyre kerül Tatára. A tatai párbajtőröző, Kun Anna (képünkön) a maribori junior Európa-bajnokságon nem talált legyőzőre Az elmúlt hónapban Anna taktikus és fegyelmezett vívással junior Európa-bajnok lett Mariborban.
A szintén párbajtőröző Esztergályos Patrik a juniorcsapat tagjaként állhatott a dobogó második fokára. Bár a tatai különítmény harmadik tagja, Felker Adrienn nem szerzett érmet a szlovéniai Eb-n, ám Kunnal egyetemben, csapatban aranyérmes lett az udinei junior Világ Kupán.
A tataiak trénerei, akik ragyogóan készítették fel tanítványaikat a világversenyekre: Plásztán Attila, Partali Csaba és Juhász Bence.
Az idei harmadik kiírásra – a korábbiakhoz hasonlóan – több száz jelölést adtak le a sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium a márciusi eredmények, teljesítmények alapján a figyelmébe ajánlott szakosztályok közül választotta ki azt a tíz műhelyt, amely felkerült az Utanpotlassport.hu-n nyilvánosságra hozott szavazólapra. A helyezésekről ezt követően döntött a közönség, illetve a kuratórium.
Péntek Sándor