Kun Anna bronzérmes

 
  Az OMS-Tata Iron Trade VSE párbajtőrözői folytatják nagyszerű sikersorozatukat. Legutóbb Kun Anna a junior Világ Kupán bronzérmet szerzett a spanyolországi Burgosban. Mégpedig igen erős mezőnyben, az indulók többsége a felnőttek között is kiváló eredményeket ért már el, miként a tataiak üdvöskéje is. (2015.02.12.)

Kun Anna szezonja lehengerlő. Vezeti a hazai junior-ranglistát, a felnőttek között pedig a harmadik helyen áll. Most megszerezte az első Világ Kupa érmét, és már a korosztályos Európa-bajnokságra koncentrál, ahol szintén sikeresen szeretne szerepelni. Kun Anna a csoportjában hat győzelmet aratva jutott a főtáblára, ahol nem nagy örömére éppen csapattársával, a szintén tatai Felker Adriennel kellett vívnia. Győzött, aztán a német Derrel találkozott, és ez volt a legkönnyebb asszója a nap során.

A nyolcaddöntőben a francia Hazard ellen nagyon kellett koncentrálnia, de ezt az akadály is vette Anna. A negyeddöntőben az osztrák Scmidlt 15-12-re verte, az elődöntőben viszont 15-12-re kikapott a lengyel Rutztól. Ezzel bronzérmes lett a tatai lány. – A szervezők nagyon elnyújtották a versenyt, a négyes döntő csak este hétkor kezdődött, és a pár órás szünet meglátszott a vívásomon – panaszkodott Kun Anna. Másnap a csapatverseny következett: a Bohus Réka, Felker Adrienn, Kun Anna, Siklósi Enikő alkotta együttes a négy közé kerülésért mindjárt a nagy ellenfél oroszokkal találkozott, s 45-38-ra alulmaradt. Végül a világranglistát vezető franciákat, majd az amerikaiakat legyőzve az 5. helyen végzett a magyar válogatott, ami nem rossz eredmény.

 

A Vasas SC adott otthont az Olimpici Grand Prix 3. állomásának, amelyen négy korosztály több mint 600 vívópalántája lépett pástra. A tatai és tatabányai klub 35 fős gyereksereggel képviseltette magát. A gyermek leányok versenyében Tantmann Evelin kétszer is nyert nagy csatát hosszabbításban, csupán a döntőbe jutásért szenvedett vereséget, így bronzérmesként állhatott a dobogóra. A serdülő lányok viadala zárta a versenyt, amelyen Gnám Tamara menetelt a döntőig, végül a 3. helyen végzett.

 

Tatai és tatabányai eredmények, gyermek leány párbajtőr (57 induló): 3. Tantmann Evelin (OMS-Tata Iron Trade VSE), 17. Bödecs Pálma (Tata). Gyermek fiú párbajtőr (108 induló): 25. Kovács Kristóf (Tata), 35. Halmi Csongor (Tatabányai SC). Törpici fiú párbajtőr (57 induló): 23. Bodó Szabolcs (Tatabánya), 32. Sass Ádám (Tata). Újonc fiú párbajtőr (95 induló): 30. Kapui Bálint Tatabánya). Serdülő leány párbajőr (85 induló): 3. Gnám Tamara Tatabánya), 15. Sári Emese (Tata). Serdülő fiú párbajtőr (90 induló): 25. Takács Dominik (Tatabánya), 32. Kapui Bálint (Tatabánya). A tatai és a tatabányai fiatalok edzői: Partali Csaba, Juhász Bence, Plásztán Attila. Péntek Sándor

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió