Kun Anna bravúrja

 
Felnőtt női párbajtőr válogató versenyt  rendeztek Budapesten, amelyen Kun Anna,  az OMS-Iron Trade Tata VSE vívója nagy  sikert elérve, a harmadik helyen végzett. (2013.04.01.)

Felnőtt női párbajtőr válogató versenyt  rendeztek Budapesten, amelyen Kun Anna,  az OMS-Iron Trade Tata VSE vívója nagy  sikert elérve, a harmadik helyen végzett. (2013.04.01.)

 

Újabb nagy tehetség bontogatja szárnyait a vizek városában, hiszen Kun Anna még csak 17 éves, az Eötvös-gimnázium 11. évfolyamának a tanulója, aki január 8-án ott lesz a poreci junior világbajnokságon is.

A budapesti válogatón 77-en versengtek a helyezésekért, valamint a ranglista pontokért. Kun Anna a selejtezőben 5 győzelemmel és 1 verséggel jutott a  direkt kieséses táblára.

A 32-es táblán Anna többek között legyőzött két felnőtt válogatottat, Zavoda Dórát és

Sziklavári Franciskát. Ezután jött az igazi szenzáció, amikor a legjobb négy közé kerülésért Anna megverte a párizsi világbajnokság döntősét, Antal Edinát.

A végső fináléba jutás már nem sikerült, mivel a ranglistavezető Szász Emese (végül ő nyerte a versenyt) megállította a kiválóan küzdő tatai kislányt, aki az előkelő harmadik helyen végzett.

   Nagyon jól sikerült ez a verseny, és Anna jó előjelekkel készülhet a junior világbajnokságra. Egyre szebben fejlődik, a felnőttek között is megállja a helyét, ha így folytatja, még sokat hallhatunk róla – mondta Plásztán Attila vezetőedző, aki egyben, már három éve a magyar junior válogatott szövetségi kapitánya.

– Anna hosszú ideje igazán jó formában versenyez, néhány hete a junior országos bajnokságon szerzett ezüstérmet – tette még hozzá Partali Csaba, aki Hegedűs Ferenccel együtt a tatai tehetség másodedzője.

Péntek Sándor
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió