Az egyéni versenyre 52-en neveztek, az előcsatározások során Kun Anna, Molnár Petra és Felker Adrienn bejutott a direkt kieséses táblára. Kovács Éva viszont nem jutott tovább, de a Tatabányai SC 15 éves vívója, Gnám Tamara tovább folytathatta a küzdelmeket. Ő egyébként nemrégiben a tataiak kölcsönjátékosaként kivette részét a felnőtt csapatbajnokságon ezüstérmet szerző gárda nagy sikeréből.
A továbbiakban is meneteltek a tataiak. Kun Anna magabiztosan nyerte csörtéit, de Felker Adrien szépen haladt a legjobb nyolcig. Ott azonban pechjére éppen Kun Annával kellett vívnia, és vereségével nem került a legjobb négybe. Molnár és Gnám balszerencsés vereséget szenvedett, így ők nem jutottak a nyolcba. Végül Petra a 9. Tamara pedig a 13. helyen végzett. Kun Annát nem lehetett megállítani, simán győzött, és állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Felker Adrien is jeleskedett, végül az előkelő 5. helyen végzett. Molnár Petra 9. helye is elismerésre méltó.
A csapatversenyben is meneteltek a tataiak. A Kun, Felker, Molnár Kovács összeállítású gárda minden mérkőzését nagy fölénnyel megnyerte, és lettek 2015 junior csapatbajnokai. Plásztán Attila, Partali Csaba és Juhász Bence edzők méltán voltak elégedettek tanítványaikkal.
Péntek Sándor