Zámbó Diána 19 éve a válogatott tagja. Úszásban paralimpiai és Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet. A csinos hölgy (32 éves) Tatabányán él, ahol megvalósította nagy álmát, és mozgáskorlátozott gyerekeket oktat az úszás „tudományának” elsajátítására. Oly sikeres ténykedése, hogy már négy tanítványát versenyeken is el tudja indítani.
Zámbó Diána 19 éve a válogatott tagja. Úszásban paralimpiai és Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet. A csinos hölgy (32 éves) Tatabányán él, ahol megvalósította nagy álmát, és mozgáskorlátozott gyerekeket oktat az úszás „tudományának” elsajátítására. Oly sikeres ténykedése, hogy már négy tanítványát versenyeken is el tudja indítani. (2010.01.24.)
– Gyerekkoromban Zámolyon laktunk, mozgáskorlátozottságom miatt az általános iskolát Budapesten a Mozgásjavító Általános Iskolában kezdtem el – emlékezett Zámbó Diána. – Ott tanultam meg úszni, és ezt sportágat a kezdetektől fogva szerettem. Első versenyemen 9 éves koromban vettem részt. Mint mindenben, az úszásban is a legjobb akartam lenni, így egyre többet edzettem. 13 évesen bekerültem a felnőtt válogatottba, és részt vettem az 1991-es Európa bajnokságon, ahol azt a célt tűztem ki magam elé, hogy semmiben se legyek az utolsó, hiszen ez felnőtt verseny volt. Célomat elértem, egy 5. és egy 6. helyet sikerült szereznem.
– Egyre szebben fejlődtél, következtek a paralimpiai sikerek.
– Az újabb célom, természetesen ezek után már a paralimpia volt. 14 évesen Barcelonában 50 méteres pillangón 3. lettem. A középiskolát a paralimpia után kezdtem, a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában. Eleinte furcsa volt, hogy nem mozgássérültekkel tanulok, de hamarosan megszoktam, beilleszkedtem. Szerencsére semmilyen komolyabb segítségre nem volt szükségem, önálló voltam. Az úszást természetesen folytattam, bár nem volt mindig egyszerű összeegyeztetni az iskolával, főleg érettségi előtt. 1996-ban érettségiztem, és számítástechnikai programozó lettem. Nyáron pedig Atlantában egy újabb óriási megmérettetésre kerül sor. Újabb paralimpiámon a legbüszkébb a 4x50 méteres vegyes váltó aranyérmére vagyok, hihetetlenül jó élmény volt abban a csapatban versenyezni.
– Következtek az egyetemi évek.
– A paralimpia után a Veszprémi Egyetemen Informatika szakára jártam. Az úszásban még mindig láttam lehetőségeket, mindenképpen tovább kartan csinálni. Bementem a Veszprémi Úszó Klubba, bemutatkoztam, és megkérdeztem, lenne-e lehetőségem ott úszni. Addig még egy mozgáskorlátozott úszóval sem foglalkoztak, így kicsit féltem, hogy elvállalnak-e. De a fogadtatás nagyon
pozitív volt! Innétől kezdve épekkel úsztam együtt, ami addig sosem történt meg, mert Budapesten a középiskolás éveim alatt is mozgáskorlátozott klubnál voltam. Heti 11 edzésem volt, sorra jöttek az egyéni csúcsok, így a következő világversenyeken is részt vehettem, többnyire pontszerző, néha
érmes helyezéseket elérve. Közben megszereztem informatika tanári diplomámat is (2001).
– Hogyan került képbe az edzősködés?
– Az edzőm, Gyenge Zsigmond bevezetett az edzésvezetés elméletébe is, egyre jobban érdekelt, besegítettem az oktatásokba. Elvégeztem az úszóedzői szakot (2004). 2004-ben párommal Tatabányára költöztem, átigazoltam a Tatabányai Vízmű Sport Egyesülethez. Athénban
2004-ben 50 méteres pillangón 4. lettem, 50 háton 5. Erre a paralimpiára már új
edzőmmel, a párommal készültem fel.
– A megyeszékhelyen is beindulhatott a mozgáskorlátozottak úszás oktatása.
– Tatabányán is szerettem volna úszást oktatni. Mozgáskorlátozottak itt sem
voltak az uszodában. Ezért elhatároztam, hogy a mozgássérült gyerekeknek
szeretném megadni a lehetőséget, hogy megtanuljanak úszni, és rendszeresen
sportolhassanak. 2004 őszén került hozzám az első tanítvány. Most ott
tartunk, hogy már 4 gyereket tudok versenyekre vinni.
– Közben jött az újabb paralimpia és az Európa-bajnoki cím.
– 2008-ban a pekingi paralimpián 50 méter háton 6. lettem. 2009-ben az Európa-bajnokságon 50 méteres pillangóúszásban aranyérmes lettem. 1996 után először újra volt váltónk, a 4x50 méteres váltóban a 2. helyen végeztünk. Ez volt az első egyéni aranyérmem nagy versenyről. Éremesélyesként utaztam Reykjavíkba, de azt nem gondoltam volna, hogy a himnuszt nekem játsszák majd. Természetesen nagyon boldog voltam. A váltón aranyat vártak tőlünk, pedig nevezés alapján is másodikak voltunk. Nagy volt a nyomás rajtunk. Saját váltó csúcsunkat megjavítottuk, de
mindenkitől egyéni csúcsjavítás kellett volna az aranyhoz, ami nem sikerült. Persze nagyon jó csapatban versenyezni, és nagyon örültünk az ezüstnek is!
– Nagyon hosszú idő a 19 éves válogatottság, meddig szeretnél még versenyezni?
– A versenyzést még g folytatom, 2010 augusztusában Hollandiában lesz a világbajnokság, most az a célom, hogy ott érmes helyezést érjek el. Az úszás hozzá tartozik az életemhez, kiskoromtól meghatározó számomra. Azért néha már eszembe jut, hogy nemsokára abbahagyom, hiszen 19 éve vagyok válogatott. Szeretek úszást oktatni, így ha abbahagyom a versenyzést, utána is mindig ott leszek az uszodában.
– Mit jelent számodra az úszás oktatása?
– Nagyon szeretem oktatni a gyerekeket. A célom, hogy minél több mozgáskorlátozott gyerek megtanulhasson úszni, rendszeresen sportoljon, és ha kedve van, természetesen a versenyzést is támogatom, hiszen ez az életem. A gyerekek itt Tatabányán egy időben úsznak az épekkel, szívügyem az integráció is. Ha lehetőség van rá, kisebb ép versenyeken is elindítom a
tanítványaimat is. Mindkét fél részére hasznos lehet a tapasztalat, hogy együtt úsznak.
Én nagyon sok jót kaptam az úszástól, ami azt hiszem segített abban, hogy könnyen beilleszkedjek a társadalomba. Hiszem, ha az emberek látják az eredményeket, akkor már kevésbé jut eszükbe, hogy csak sajnálattal vagy más negatív módon gondoljanak ránk. A sport sok mindenre megtanított, ami fontos ahhoz, hogy az ember sikeres legyen. Emellett imádok utazni, új emberekkel megismerkedni, és az úszás erre kiváló eszköznek bizonyult.
Péntek Sándor
