A Bokodi Természetjáró Szakosztály Weinstödter Mártonné vezetésével tavaly ősszel alakult és az idén már úgy döntöttek, hogy Természetjárók Napja keretében túrára hívják a tagságot és minden érdeklődőt. (2012.05.01.)
Szöllősi Miklós, Bokod polgármestere, egyben a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége főtitkára, aki szintén túrázó volt ezen a napon, fogadta az eseményre gyülekezőket, és bizony nem győzte számolni őket. A rajtra 104 természetbarát jelent meg, ez ám a nagy siker. Vendég szakosztályok túrázói is jöttek Bokodra, köztük a Vértes Volán SE, az Oroszlányi TE és az Erőmű SE túrázói.
Valter Alajos – korábbi polgármester- vállalta a túravezetést a Vadászházhoz. A túra egy nagyszerű sportprogrammá és egy több órás történelem órává alakult. Ugyanis a 6 kilométeres táv felénél egy régi forrásnál álltak meg először, Horváth Zoltán megyei természetbarát szövetség elnöke máris egy javaslattal állt elő, milyen jó lenne, ha a bokodi szakosztály védnökséget vállalna a forrás felett, kiépítené, pihenőt készítene, és meg is „keresztelhetné”.
Körülbelül 4 km után érte el a nagy csapat az egykori, 119 épületből álló szovjet laktanya rakétasilóit, ahol Valter Alajos szakavatottan mutatta be az egykori „létesítmény” szerepét. Tökéletes történelemórát hallhattak a túrázók.
A 6. kilométernél érték el a túrázók Bognár Tibor vadászházát, ahol kész csoda várta az érkezőket. Az erdő közepén valóságos ékszerdobozhoz hasonló csodálatos vadászház, kerekes kút, kis tavak, pihenők, erdei asztalok és padok, na és pompás falatok fogadták a fáradt turistákat. Volt itt minden finomság a kolbásztól a fagylaltig.
Az első programban Horváth Zoltán a természetjárás színes történeteiről, valamint a turisták magatartási szabályairól tartott előadást, majd a kisbéri Tihanyi Dániel zenés programmal szórakoztatta a megjelenteket.
Bognár Tibor készségesen ajánlotta ezt a pihenőhelyet a megyei szövetségnek valamint a turistáknak (19 ágy és sátorozási lehetőség) és bejelentette, hogy turistajelzés is tervbe van véve.
Az I. Bokodi Természetjárók Napja fantasztikus sikert hozott, igazán a természetjárás ünnepnapja lett. A gyalogtúra visszafelé csak azért volt kicsit szomorú, mert sokan szerették volna, hogy maradhassanak, illetve javasolták is, hogy jövőre már kétnapos legyen ez a program.