Igen komoly technikai munkák előtt áll a KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség 2013-ban is. (2013.06.12.)
Az MTSZ Turistaút Szakbizottság megtartotta az útjelzés festők országos értekezletét. Megyénket Jánó Csaba a Megyei Technikai Bizottság vezetője, Hajós József és Horváth Zoltán képviselte, további regisztrált még Wittmer Antal. Mivel most van lehetőség jelzésfestésre támogatást igényelni az MTSZ útalapból, ezt KEM meg is tette! Az egységes irányelvek alapján történő útfestéseket az MTSZ ellenőrzi majd. Folyamatosan adunk tájékoztatást a Szakbizottságtól kapott instrukciókról!
A Tatai Kistérségi Turisztikai Egyesülettel közösen pályázott túrisza útjelzésekre a KEM SZÖSZ Megyei természetbarát Szövetség 165 km gyalogos turistaútra és 95 km Nordick Walking útra. A pályázat sikeres volt és kettő év alatt kell végre hajtani ezt a feladatot mintegy 6 Mo ft. összegben / technikai munkák, eszközök, oszlopok, táblák, idegenforgalmi táblák stb./.
Az MTSZ a KEM SZÖSZ TB SZÖV-el tervezi megkezdeni az OKT Projekt megyei megvalósítását és ennek szerződésbe való foglalását. Piliscsabától-Gántig, mintegy 100 km-t kell hamarosan MTSZ szabvány szerint, sablonokkal felújítani, karban tartani, járhatóságot biztosítani. Erre a tervek szerint 4 Technikai Csoport alakítását szeretnénk megvalósítani a Dorogi SE, a Vulkán SE, a Volán SE és az Erőmű ESE felkérése mellett, csoportonként 6-8 fővel. A technikai munkák költségeit az MTSZ állná, illetve biztosítaná a munkaeszközöket. A részletek kidolgozása folyamatban van, ha a felkértek vállalják a munkálatokat, egy technikai értekezlet keretében tisztázzuk a feltételeket és a munkavégzéseket.
A „SZIV” vagyis a Szent István Vándorlás KEM-ét érintő programja 2013 júlis 6.-án indul Kékes-tetőről és július 28.-án érkezik Székesfehérvárra. Komárom-Esztergom Megyében július 19-július 23 között járnak a SZIV résztvevői. Július 19-én Tokod, 20-án Tardos/Bányahegy, 21-én Somlyóvár, 22-én Gesztesvár várja szállással őket, melyek már elő vannak készítve. Egy hónapunk van rá, hogy ellenőrizzük és javítsuk, amit javítani kell ezeken a szakaszokon. Kérjük az érintett szakosztályokat, hogy gondoskodjanak az útvonal járhatóságáról, a jelzések meglétéről. A Megye biztosítja a szükséges technikai kellékeket, ezt kérjük SOS igényelni! Ezen munkálatok a fent említett két projekt keretében utólag finanszírozva lehetnek. Ezeken a Megyei Vándornapokon szeretnénk kérni az érintett szakosztályokat, hogy július 19-23 között egy-egy napra tervezzenek közös vándorlást a SZIV vándoraival! Hirdessenek, vezessenek Nyílt Túrát ezen az 5 napon! Az aktivitás alapján tervezünk később elismeréseket is biztosítani a szakosztályoknak illetve túravezetőknek.
Mindhárom Projekt híreiről folyamatosan kapnak az érintettek tájékoztatást!
Tisztelettel és üdvözlettel: Horváth Zoltán KEM SZÖSZ TB SZÖV elnök