Tenisz: Közgyűlés a Tóth Vendéglőben

 
A Komárom-Esztergom megyei Tenisz Szövetség (KEM TSZ) 2007. november 29-én Ácson tartotta évzáró közgyűlését, amelyen többek között átadták az idei évad megyei csapatbajnokságai díjait. (2007. 11. 30.)

A Komárom-Esztergom megyei Tenisz Szövetség (KEM TSZ) 2007. november 29-én Ácson tartotta évzáró közgyűlését, amelyen többek között átadták az idei évad megyei csapatbajnokságai díjait. Nem véletlen, hogy Ácson volt a megyei teniszszövetség fóruma. Annak idején, 1979-ben, a szervezet alakulásakor Ács volt a fő mozgató centrum, dr. Zilahi Bertalan és a rendezvényen is résztvevő Büki Gyula segítségével sokat tettek a városban a sportág összefogásáért. Erről is beszélt köszöntőjében Horváthy Lóránt, a KEM TSZ elnöke a Tóth Vendéglőben tartott évadzáró közgyűlésen.

    Nem véletlen jegyzik meg a teniszszövetség közgyűléseire meghívott vendégek, hogy ilyen jó szellemű, családias légkörű fórum kevés van az országban. Most is így volt. Horváthy Lóránt felvetését tetszés kísérte, és az eredeti napirendi pontokat felcserélve, az ünnepélyes díjátadással kezdődött a közgyűlés.

Az elnök kiemelte, hogy az utóbbi évek szokásaitól eltérően egy osztályban rendezték meg a megyei csapatbajnokságot. Két csoportban (egy ötös és egy hatos), majd rájátszás döntött a helyezések sorsairól.

A bajnokságot a Zoltek nyerte (az érmeket Szabó Ádám vette át Horváthy Lóránttól). 2. Central Casino I. csapata, Tatabánya (csapatkapitány: Balogh Mihály), 3. Tatai Városi Tenisz Klub (csk.: Wéber Tibor), szintén 3. holtversenyben: Ácsi Kinizsi (csk.: Büki Gyula). További sorrend: 5. Dunabogdány, 6. Almásfüzítő, 7. Lábatlan I., 8. Central Casino II. (tatabánya), 9. Tata-Tóváros, 10. Lábatlan II., 11. 2001 TK, Tatabánya.

 A megyénkben rendkívül népszerű öregfiúk bajnokságban hat együttes küzdött a helyezésekért. A bajnokság végeredménye: 1. Central Casino-2001 TK, Tatabánya (csk.: Balogh Mihály), 2. Komáromi Városi SE (csk.: Szegi Gyula), 3. Zoltek Nyergesújfalu SE (csk.: Szabó Mihály), 4. Almásfüzítő (csk.: Kara Ernő), 5. Tata-Tóváros (csk.: Wéber Tibor), 6. Tata Városi Tenisz Klub (csk.: Wéber Tibor).

Sportszerűségi díjat kapott a Dunabogdány együttese, amely Pest megyei csapat ugyan, de a mi bajnokságunkban szerepel. A bogdányiak azzal érdemelték ki a megtisztelő díjat, hogy valamennyi mérkőzésüket idegenben játszották, hogy a Komárom-Esztergom megyei gárdákat kíméljék az utazási költségek kiadásaitól. A díjat Horváthy Lóránt adta át Serczel Miklós csapatvezetőnek.

Ezután Horváthy Lóránt kiemelte, hogy az országos csapatbajnokságban már hat megyei együttes szerepel. Ezek a következők: 2001 Tenisz Klub Tatabánya, Dorogi ESE Tenisz Szakosztály,

Esztergom VTK, Komárom VSE, Zoltek Nyergesújfalu SE. Ezek a férficsapatok, a 2001 TK Tatabánya női gárdája pedig az CSB II-ben vitézkedik.

Ennél a témánál viszont élénk vita alakult ki. A nyergesújfaluiak kivételével azt szeretnék, ha nem indulnának a férficsapatok az NB III-ban, hanem megyei I. osztályt alkotva, szűkebb pátriánkban mérettetnék meg tudásukat. Az indok. Amúgy is a nyolctagú NB III-ban öt a megyénk gárdája, jószerivel egymás ellen mérkőznek a mieink. A nyomósabb indok: magas, mintegy egymillió forint a nevezési díj, és ezt a pénzt megspórolva, a tenisz népszerűsítésére, több verseny rendezésére fordíthatnák. A vélemények megoszlottak. Szabó Mihály (Zoltek) azzal érvelt, hogy a minőségi fejlődést szem előtt kell tartani. Ezt pedig a minél magasabb osztályban való részvétel fémjelzi. A Zolteknél már a magasabb célok is megfogalmazódtak. Szeretnének jövőre a második vonalba felkerülni, erről az idén csak hajszállal (rosszabb szettaránnyal) maradtak le a nyergesiek.

 Hozzászóllások:

Szabó Barna: – Hosszú évek óta foglalkozom az utánpótlás nevelésével, a tenisz népszerűsítéséért. Most Környén dolgozom a sportágért, természetesen nem juttatásért. Szeretném a községben most alakult szakosztályt a szövetségnél bejegyeztetni, aztán elindulni a megyei csapatbajnokságban. Teniszpályát is létrehoztunk, tehát készen állunk a versenyekre.

 Dr. Papp János (Komárom): Nálunk nagyon komolyan vesszük az utánpótlás-nevelést, Bartha Laci bácsi személyében szakképzett edző jár át hozzánk Érsekújvárról. Jelenleg húsz nagyon ügyes gyerekkel foglalkozik, akik egyre szebb eredményeket érnek el, amit az országos ranglistákon elfoglalt helyezéseik is bizonyítanak. Azt is el kell mondanom, hogy a szlovákokkal szorosabbra kell venni a kapcsolatunkat. Miután december 20-a után a határellenőrzés megszűnik, egyszerűbb lesz a helyzet. Sos-sok csereversenyt rendezhetünk gond nélkül, és ebből csak a sportág profitálhat.
 Wéber Tibor (Tata): Támogatjuk a környeiek csatlakozási igényét, és nagyon örülünk, hogy tovább bővül a megye teniszklubjainak a száma. Nálunk a versenysport mellett nagy gondot fordítunk a szabadidősportra is. Menetrendszerű városi teniszversenyt rendezünk, amelyre képletesen csak 1000 forint a nevezési díj. Nagyon népszerű ez a kezdeményezés, miként az Komáromban, Esztergomban és Tatabányán is. A tenisz legyen mindenkié, nem feltétlenül a minőség mellett kell letennünk a voksot. Én például támogatom az NB III-as csapatok visszalépését, és a megyei bajnokságban való szereplésüket.
 Ezután következett a közgyűlés érdemi része. Horváthy Lóránt 2007. évi elnöki beszámolójában többek között kiemelte, hogy a szövetség igen eredményes  évet zárt. Vannak még javítani valók, de évről évre több valósul meg az elképzelésekből. Az elnök a pénzügyi tevékenységről szóló beszámolóját is ellenszavazat nélkül elfogadta a közgyűlés, miként Valiczkó László főtitkár beszámolóját is, aki a megye 2007. évi kiemelt versenyeit elemezte a jelenlévőknek.
                                   
Péntek Sándor
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió