Tatán, a Hotel Kiss étteremben tartotta meg évi rendes közgyűlését a megyei teniszszövetség. Az őszinte légkörű összejövetelen nemcsak a pozitívumokról, de a hiányosságokról is szó esett. (2014.08.12.)
A napirendi pontok a következők voltak: 2013. évi elnöki beszámoló. Beszámoló a 2013.évi gazdálkodásról. A megyei csapatbajnokság értékelése. A csapatbajnokság eredményhirdetése, díjátadás és az aktuális feladatok megtárgyalása. |
Horváthy Lóránt, Tata alpolgármestere, aki egyben a KEM SZÖSZ és a megyei teniszszövetség elnöke is, a szokásos közgyűlési előírtak után mindjárt kitért arra, hogy a megyei csapatbajnokságban kevés együttes (mindössze hat) szerepelt, ezen kell sürgősen változtatni a jövőben. Az öregfiúk csb-je sem éli fénykorát, mindössze négy gárda vett részt a küzdelmekben.
Ugyanakkor dr. Papp Gábor, az ácsiak és Becker Balázs a komáromiak vezetője elmondta, hogy a komáromi városi bajnokság továbbra is remekül működik. Több mint tíz csapat vetélkedik, még Észak-Komáromból is neveznek együttesek a népszerű csapatviadalra. Ezt megerősítette Kara Ernő, az Almásfüzitői SC elnöke, aki hangsúlyozta, hogy az elnökségnek is meg kell újulnia a jövőben.
Igaz, hiába tesz meg mindent az elnökség, valahogy nem akar összejönni a megyei összhang. Esztergom és Dorog környékén, mintha keresztbe tennének az egységnek, amit bizonyít, hogy nem indítanak csapatokat a bajnokságokban. Tatabányán nemrégiben virágzó teniszélet zajlott, ám ma már nem létezik a 2001 Teniszklub (fuzionált a SZÜV Tenisz Klubbal), amely három kiváló pályáját is elveszítette.
Somlói György, a SZÜV TK elnöke elmondta: egyszerűen elfogytak, kiöregedtek azok a játékosok, akik éveken át szerepeltek a megyei bajnokságban. Az utánpótlás-nevelés nem tökéletes, vannak azonban egészen fiatal tehetségek, akik néhány év múlva felnőtt szinten is bizonyíthatnak.
Nyergesújfalun pezsgő a teniszélet. Szabó Mihály elnök örömmel számolt be arról, hogy a Piszkenet Teniszcentrum nyolc kiváló pályáját kihasználják fiatalok és idősek egyaránt. Az utánpótlás is egyre ígéretesebb. Szabó Zsolt és Szabó Csongor korosztályos országos viadalokon is rendre érmes helyen végez.
Szóba került a megye legnagyobb és legrangosabb eseménye, az Old Boys Kupa is. Eddig 21 alkalommal rendezték meg azt a nagy eseményt, a több korosztályos versenyre Angliából, az USA-ból és számtalan más országból érkeznek teniszezők.
Horváthy Lóránt kiemelte, hogy tavaly technikai okokból elmaradt a hagyományos verseny, de az idén, szeptember harmadik hétvégéjén ismét meg lesz tartva a viadal. Annyi változással, hogy a helyszín ismét Tatán lesz. Az elnök hozzáfűzte, hogy Nyergesújfalu ideális gazdája volt az eseményeknek, ezt külön meg is köszönte Szabó Mihálynak.
A jövőt illetően egységes az elképzelés. Meg kell nyerni a megye északi részét a megyei tenisznek. Ebben sokat tehet az esztergomi Gerendás György (elnökségi tag), aki egyébként remek versenybíróként is sok a versenyt irányít kiválóan.
A megyei csapatbajnokság végeredmény: 1. Komárom, 2. Piszkenet, 3. Ács, 4. Tata, 5. Almásfüzitő, 6. Környe. Az öregfiúk bajnokságának végeredménye: 1. Komárom, 2. Almásfüzitő, 3. Tata, 4. Piszkenet.