Old-boy’s tenisz a Cseke-ligetben

 
Remek időben tartották meg a 22. Old-boy’s teniszversenyt Tatán, a Cseke-ligeti teniszcentrumban. A háromnapos eseményre a megye minden szegletéből jöttek, régi ismerősként üdvözölték egymást a teniszbarátok. (2014.09.21.)

Remek időben tartották meg a 22. Old-boy’s teniszversenyt Tatán, a Cseke-ligeti teniszcentrumban. A háromnapos eseményre a megye minden szegletéből jöttek, régi ismerősként üdvözölték egymást a teniszbarátok. (2014.09.21.)


 

A megyei teniszszövetség hagyományos rendezvényén Gerendás György, az old-boy’s tornák örökös versenyigazgatója elégedetten konstatálta, hogy az egy év kihagyás után sem lankadt az érdeklődés. Az egyéni versenyekre több mint 54-en neveztek, de a párosok viadalára is sokan jelentkeztek. A szokásos ünnepi megnyitóval kezdődött a verseny, amelyen Horváthy Lóránt, Tata alpolgármestere, a megyei teniszszövetség elnöke  (dr. Farkas Károllyal együtt a rendezvény főszervezője és védnöke volt), elégedett lehetett a létszámmal.

– Különösen a hölgyek aktivitása lepett meg, hiszen évek óta nem neveztek ilyen sokan, mint most. Az is nagy öröm, hogy sokan visszatértek a régiek közül. – mondta Horváthy Lóránt, aki ezúttal nem nevezett a versenyre.

Szabó Mihály Nyergesújfaluról érkezett két társával, ez meglepetést keltett, mert a nyergesiek indultak az utóbbi években a legtöbben. Elmondta, sajnos a hétvégén OB II-es és OB III-as bajnokságban vesznek részt csapataik, ezért jöttek most kevesebben.

A verseny nagy kérdése volt, hogy Csatay Ferencné folytatja-e kiváló sorozatát. Ő ugyanis eddig mind a 21 viadalon szerzett aranyérmet. Bizakodott, és meg is lett a siker. Szabó Barnával az oldalán első lett a vegyes párosban, női egyéniben pedig a második. A Wéber Tiborné-Wéber Tibor páros ezüstérmet vehetett át vegyes párosban. Wéber Tibor, a házigazda Tatai Tenisz Klub elnöke elégedett lehetett az eredménnyel, és a rendezés is mintaszerű volt.

Agócs István, a megyei közgyűlés egykori elnöke az utóbbi kettő kivételével valamennyi Old-boy’son részt vett. Most a döntőig menetelt, ott viszont kikapott a szintén tatai Ipach Róberttől. Utóbbi a párosban is diadalmaskodott Marosi Lászlóval az oldalán. Ezen a versenyen egyébként kiválóan szerepeltek a tataiak és a tatabányaiak.

Nem maradt el most sem a szokásos, bőséges vendéglátás. Szombaton ízletes babgulyást készített Csatay Ferenc, vasárnap a grilles látványsütés kiváló termékeit fogyaszthatták a teniszezők.

A szokás szerint különdíjakat is kiosztottak. A legkönnyebb hölgynek járó Pille-dijat Kovács Krisztina, a női egyéni győztese érdemelte ki. A legnehezebb versenyzőnek Wéber Tibor bizonyult, míg a legidősebb résztvevő a tatai fiatalok teniszoktatója, Kádár József lett.

Horváthy Lóránt és Farkas Károly úgy búcsúzott a résztvevőktől: „Jövőre ugyanitt találkozunk, a 23. rendezvényen”.                                                                                                               Péntek Sándor

 
EREDMÉNYEK:

Junior Lady’s 45 év felett, női egyéni: 1. Kovács Krisztina (Tatabánya), 2. Csatay Ferencné (Tata), 3. Sörensen Tünde (Tatabánya) és Wéber Tiborné (Tata).

½   Old boy’s         50 – 54 év férfi egyéni: 1. Ipach Róbert (Tata), 2. Kempa Lajos (Tatabánya), 3. Somlói György (Tatabánya) és Agócs István (Tatabánya).

Ezüst Old boy’s 60 - 64 év, férfi egyéni: 1. Borbély László (Komárom), 2. Kara Ernő (Almásfüzitő), 3. Mayor Tibor (Oroszlány) és Erl József (Környe).

Arany Old boy’s 65- 69 év, férfi egyéni: 1. Szabó Barnabás (Tata), 2. Bükki Géza (Oroszlány), 3. Szépvölgyi János (Tata) és Szamosvölgyi József (Tata).

Gyémánt Old boy’s 70 év felett, férfi egyéni: 1. Bordi András (Oroszlány), 2. Szabó Mihály (Nyergesújfalu), 3. Nagy Miklós (Nyergesújfalu) és Stingl Gellért (Tata).

Férfi páros 115 év alatt (a párok életkorának összege): 1. Ipach Róbert-Marosi Attila (Tata), 2. Somlói György-Kempa Lajos (Tatabánya), 3. Agócs István-Vágusz Csaba (Tatabánya) és Dobos Tamás-Végh László (Tatabánya).

Férfi páros 115 év felett (a párok életkorának összege): Balogh Mihály-Flörsánschitz György (Tatabánya), 2. Szabó Mihály-Szabó Zsolt (Nyergesújfalu),  3. Mózes Pál-Borbély László (Komárom) és Csapó Jenő-Kara Ernő (Almásfüzitő).

Vegyes páros       90-év felett: 1. Csatay Ferencné-Szabó Barna (Tata-Tatabánya), 2. Wéber Tiborné-Wéber Tibor (Tata), 3. Kovács Krisztina-Kovács Alajos (Tatabánya) és Károlyi Kovács Viktória-dr. Széles Attila (Tatabánya).

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió