A váratlan akadályokra, pontosabban a lassú jóváhagyási eljárásra viszont nem számítottak.
Lázár Ottó, a Tatai Atlétikai Club elnöke nyilatkozott arról, hogy a városban különféle, a valóságalapot nélkülöző hírek kaptak szárnyra, melyeket a lakosság korrekt tájékoztatása érdekében cáfolni szeretne.
A TAC vezetője az építkezéssel kapcsolatban elmondta: a létesítmény kivitelezése két ütemben valósul meg. Az I. ütem kiváló minőségben, határidőre, 2015. július 21-én befejeződött. A II. ütemre vonatkozó pályázatot a Magyar Kézilabda Szövetség 2015. szeptember 28-án hagyta jóvá. Mivel ez az összeg 365 millió forint TAO felhasználásáról rendelkezik, a jóváhagyó határozat életbelépéséhez még két miniszter aláírása is szükséges volt. A határozatot november 30-án alá is írták, így most már nincs akadálya a II. ütem befejezésének.
– Rövidesen kiírjuk az egyszerű pályázatot, a törvényi feltételeknek megfelelően lesznek kiválasztva a II. ütem beruházásának résztvevői. Addig is sikeresen folyik be a Tatai AC által gyűjthető TAO összege – hangsúlyozta Lázár Ottó.
A tatai önkormányzat a kezdéshez szükséges 147 millió forint önerőt biztosítja, így január végén már megkezdődhetnek a munkálatok. A sportcsarnok jövő év nyarára el fog készülni.
Péntek Sándor