Sarolta az öttusa egyik fontos számában, a párbajtőrben szeretett volna minél jobb eredményeket elérni, ezért ebben a sportágban az OMS-Tata Iron Trade együtteséhez igazolt. Tagja volt tavaly decemberben annak a nagy történelmi sportsikernek, amikor a tatai lányok ezüstérmesek lettek a felnőtt magyar bajnokságon.
A 23 éves kiválóság hangsúlyozta, hogy rengeteget fejlődött a tatai klubban, és ennek, valamint remek úszásának köszönheti öttusás bajnoki címet.
– Az utóbbi három év öttusa bajnokságai különböző műtétek miatt kimaradtak az életemből, most az volt a célom, hogy jót versenyezzek, és a dobogón végezzek. Jól vívtam, sajnos a lovaglásban hibáztam. Az úszás a legerősebb számom, most nagy fölénnyel nyertem, ezért megnyugtató, huszonegy másodperces előnnyel vágtam neki a kombinált számnak, amelynek lövészete kevésbé sikerült, ám a futásban taktikázni is tudtam – mondta Kovács Sarolta, aki egyébként szinte Tatához van kötve, miután rendre itt edzőtáboroznak válogatott öttusázóink.
Péntek