Az elmúlt hétvégén rendezték Budapesten a Jégszínházba az 51. Énekes István ökölvívó emlékversenyt, amely országos szintű és kiemelt válogató versenynek számít. Jól szerepeltek a tatabányaiak és a tataiak. (2010.03.09.)

Az egyes súlycsoportokban a nagy létszámra való tekintettel, a versenyszervezőknek két csoportot is kellett alakítani.
A Tatabányai Sport Club Ökölvívó szakosztályának három versenyzője szerzett jogot a részvételre, azonban betegség miatt csak egy fiatal tudott szorítóba lépni. 57 kg-ban Knoll Dezső, aki első rangosabb versenyén kemény küzdelmek során a döntőig jutott, és ott szoros 2:1 pontozást követően ezüstérmet vehetett át.
A felkészítő edzők Rózsa András és Csokor Zoltán.
A Tatai Aréna SC versenyzője Bartalos Krisztián a 48 kg-ban vett részt a megmérettetésen, ahol az elődöntőben a későbbi bajnokkal találkozott és színvonalas mérkőzésen, pontozással maradt alul, de így is dicséretes teljesítményéért bronzérmet nyert. A felkészítő edzők, Kalló László és Flórián Béla.
A versenyen elért eredménynek, azért van nagy jelenősége, mert ezek a versenyzők közül már sokan a felnőtt mezőnyben is szerepeltek már.
Az ökölvívók számára a legközelebbi rangosabb verseny az utánpótlás olimpia lesz, amit Pécsen – Európa egyik kulturális fővárosban rendeznek – április elején.