Prágában vezetett profi ökölvívó világbajnoki döntőt Flórián Béla. Ahogy a tataiak kiváló bírója elmondta, nagy meglepetéssel zárult a mérkőzés. A címvédő, a WBF albán világbajnoka, Kresnik Qato kihívója tanzániai Karama Nyilawila volt. (2010.12.16.)

–A világbajnok és stábja biztos volt a győzelemben, hiszen a tanzániai fiú egy szál magában érkezet, sem edző, sem menedzser nem kísérte el, ilyet még nem láttam – mesélte Flórián Béla – Számomra is úgy tűnt, mikor ellenőriztem a mérkőzés előtt a bandázst és a kesztyűt, hogy biztos vesztes. Bizonytalannak és tanácstalannak tűnt. A mérkőzés első harmada ezt igazolta, majd a meccs második részében ritmust váltott a tanzániai, és fergeteges iramot diktálva megnyerte a 12 menetes küzdelmet. Az eredményhirdetésnél sem hitte el, hogy győzött. Karama akkorát ugrott örömében helyből, amire kevesen képesek a világon. Tanulság: a bunyóban senkit nem lehet lebecsülni. Egyébként nem volt könnyű meccs bírói szempontból, de nem volt semmi gond, elégedettek voltak ténykedésemmel.
Flórián Béla, aki a Tatai és a Tatabányai Aréna SE ökölvívóinak elnöke és vezetőedzője is, még elmondta, hogydecember 18-án 10 órától Tatabányán, az egykori Vitai üzletház udvarán lévő thay-boksz edzőteremben rendeznek bunyós találkozót hírverő jelleggel. Várják az érdeklődőket az egyre szebben fejlődő tatai és tatabányai arénás szakosztály fiataljainak házi versenyére. Az esemény után lesz az sévadzáró bankett.