Oroszlányért kitüntető díszoklevelet kapott Kláris Zoltán (képünkön), az OSE-Lions utánpótlásedzője és játékosa. (2013.08.28.)
Az ünnepségen elhangzott: az elismerést utánpótlás-nevelő munkájáért és a kosárlabda fellendítéséért érdemelte ki.
Kláris Zoltán elmondta: a díszoklevél az nem egyedül az ő munkájának az elismerése, hanem kollektív csapatmunka eredménye. Mindazokat megilleti, akikkel együtt dolgozott, dolgozik az oroszlányi kosárlabdáért.
átékosként először 1994-1998 között tolta az Oroszlányi SE szekerét, aztán mintegy évtizedes szombathelyi kitérőt követően 2006-tól az OSE-Lions felnőtt csapatát is erősíti. Az oroszlányi kosárlabda utánpótlás-nevelésébe 2009-ben vetette bele gőzerővel magát. Ettől kezdve motorja a kicsik tanításának, pályafutásuk egyengetésének, nagy szerepe volt és van abban, hogy az akkor még csak mintegy 25-30-as utánpótlás létszám mára csaknem kétszázra duzzadt.
Az első évben a József Attila Általános Iskolában indított előkészítő csoportot, emellett heti egy alkalommal a junior csapatnál is besegített. A második szezonban a józsefes előkészítős csapatban már húsz gyermek kosarazott, így az együttes elindult a Pest megyei korosztályos bajnokságban. A 2011/2012-es szezonban a mini, a gyermek és a serdülő csapatokat edzette, emellett egy lánycsapat kialakításába is belevágott.
Az elmúlt szezonban a serdülők és a lányok új edzőkhöz kerültek, de egy előkészítős-, a mini-, és a gyerekcsapatot továbbra is Kláris Zoltán képezi.
Mindemellett az elmúlt években óriási munkát végzett a megyei kosárlabda szövetség teljes megújításának és a megyei bajnokság elindításának érdekében, valamint elévülhetetlen érdemei vannak abban is, hogy a streetball challenge egyik fordulóját immár második éve Oroszlány rendezhette. A KEM SZÖSZ megyei kosárlabda-szövetség főtitkári teendőit is ellátja.