Tata és Tatabánya adott otthont a 13. Nemzetközi Sport és Kulturális Találkozónak, amelyen hat nemzet – német, szerb, román, szlovák, osztrák és magyar – mintegy 150 fiatalja vett részt. Az eseményen a hagyományoknak megfelelően a vendégek alaposan megismerkedtek a két várossal, közben polgármesteri fogadásokon vettek részt.
Tatán, a Kőkúti-iskolában szállásolták el a Rajna-pfalzi és brassói diákokat, a tornák történetében először a Honvédelmi Minisztérium által biztosított kényelmes katonai ágyakon térhettek nyugovóra öt napon át. Kőhalmi Zoltán, az iskola igazgatója örömmel nyugtázta, hogy a gyerekeknek kimondottan tetszett a számukra romantikus megoldás, pedig a tatai szervezők tartottak attól, hogy ágálni fognak.
A tatai fogadás a Kőkúti-iskolában volt, amelyen Michl József nem vehetett részt, mivel éppen abban az időpontban az M1-es televízióban volt fellépése. Horváthy Lóránt alpolgármester így kettős minőségben képviselte a várost, miután ő a megyei sportszövetségek szövetsége elnöke, egyben a nemzetközi találkozó védnöke Michl József, Schmidt Csaba és Szappanos István társaságában.
Szappanos István, a megyei kézilabda-szövetség elnöke ismertette a Rajna-pfalziakkal gyümölcsöző partnerkapcsolat történetét, majd Horváthy Lóránt átnyújtotta Tata város ajándékát Peter Paulinak, a rajnai szövetség elnökének. Jó barátként ölelkeztek össze, hiszen ismeretségük már 10 éves múltra tekint vissza.
Másnap Tatabányán impozáns fogadtatásban részelsültek a német és román vendégeik. Ott volt az eseményen Marosi László, az egykori világválogatott, aki 10 éven át a német Lemgo színeiben kézilabdázott. A válogatott Harsányi Gergely és Ivo Diaz is nagy tapsot kapott a fiataloktól. Schmidt Csaba Tatabánya polgármestere meleg szavakkal köszöntötte a vendégeket, nagy jelentőségűnek tartva a partnerkapcsolatot. Örömét fejezte ki, hogy Szappanos István és Peter Pauli megegyezett: ennek a sorozatnak folytatódnia kell a jövőben is. Ezután a rajnaiak elnökét kitüntetésben részesítette Schmidt Csaba.
További fotók a találkozóról - 1
További fotók a találkozóról - 2
A KÉZILABDATORNÁK VÉGEREDMÉNYEI
Péntek Sándor
13. Nemzetközi Sport- és Kulturális
Találkozó fővédnöke:
Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke
Komárom-Esztergom megye és Rajna-Pfalz tartomány sport partnerkapcsolati rendszere közel húsz esztendős múltra tekint vissza. Megyénk hazánkban az első volt annak idején, amely a rendszerváltás után ilyen jellegű sportkapcsolatot alakított ki. Azóta is figyelemmel kísérem a két nemzet területi egysége sportszövetségének együttműködését, amelyet ma is mintaértékűnek tartok.
A Komárom-Esztergom Megyei Kézilabda Szövetség az elsők között volt, amely kialakította saját partnerkapcsolatát a Rajna-pfalzi kézilabdázókkal. Tartalmas és gyümölcsöző ez az együttműködés, és a maga nemében egyedülálló, hogy Nemzetközi sport és kulturális találkozó keretében évente találkoznak egymással a két területi egység serdülő korú kézilabdázói. Ezúttal már 13. alkalommal. Jól tudom, hogy manapság nagyon nehéz előteremteni az ilyen nagy volumenű, egy hétig tartó találkozó anyagi forrásait. Ezért is becsülendő a megyei kézilabda-szövetség erőfeszítése, amely a szép hagyományokat folytatva megrendezi a 2011. évi fiú és leány nemzetközi kézilabdatornát. Természetesen lehetőségeinkhez mérten, mint eddig mindig, mi is támogatjuk a tizenharmadik találkozót.
Megyénknek sokat jelentenek a német vendégek. Ittlétük alatt megismerkedhetnek nevezetességeinkkel, életünkkel, kultúránkkal, viszik haza jó hírünket. Ez pedig a legjobb „prospektus”, amely népszerűsíti megyénket, vagyis fontos alappillére lehet idegenforgalmunk fejlődésének.
Szeretettel köszöntjük vendégeinket, érezzék jól magukat megyénkben, töltsék el kellemesen a húsvéti ünnepeket, és kézilabdatornán résztvevő valamennyi területi válogatottnak sok sikerélményt kívánok.
13. Nemzetközi Sport- és Kulturális
Találkozó védnökei:
Schmidt Csaba Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármestere
Michl József Tata Város Polgármestere
KÖSZÖNTŐK
Tatabányán nagy hagyományai vannak a férfi- és a női kézilabdának. Sorra nevelődnek a tehetségek, és ebben a Kodály-iskola valamint a Dózsa-iskola jár az élen. Büszkék vagyunk a kodályosokra, akik a napokban vették át a Magyar Kézilabda Szövetség legmagasabb utánpótlás szintű kitüntetését, a Kollektív-díjat.
Szívesen vállaltam el a 13. Nemzetközi Sport- és Kulturális Találkozó védnökségét, és örömmel látjuk vendégül német barátainkat, adunk otthont a fiúcsapatok nemzetközi tornájának. Érezzék jól magukat városunkban! Igyekeztünk tartalmas programokat biztosítani, hogy kellemes élményekkel térjenek haza Rajna-Pfalzba.
Schmidt Csaba
Ha húsvét, akkor nemzetközi kézilabdatorna, és immáron már 13. alkalommal. Büszkeséggel tölt el, hogy Tata ismét kitesz magáért a Nemzetközi Kulturális és Sporttalálkozó rendezésében. Nálunk lesznek elszállásolva Rajna-pfalzi vendégeink, ide
kötődik kötődik sok tartalmas program az itt tartózkodás öt napja alatt.
A történelem ismétli önmagát. A négy esztendővel ezelőtti – 2007. április 4–10. – nemzetközi találkozó programfüzetének köszöntőjében arról írtam, hogy Tata kézilabdalázban ég. Városunk férficsapata az NB I. küszöbén áll, és ez nem akármilyen dicsőség életünkben. Akkor fel is jutott együttesünk az első osztályba. Most hasonló a helyzet. Szintén öt fordulóval a bajnoki zárás előtt első helyen áll gárdánk, és minden esélye meg van a feljebb lépésre. Önkormányzatunk kiemelten támogatja a sportot, a Kőkúti Általános Iskolában sportiskolás rendszerben folyik a kézilabdás nevelés, aztán folytatódik az Eötvös gimnáziumban. Az innen kikerülő fiatalok alkotják a Tatai HAC felnőtt férfi és női csapatának utánpótlás bázisát.
A sportot kiváló összekötő elemnek tartom, amelyen keresztül barátságok szövődnek a különböző nemzetek fiataljai között. Tata nívós nemzetközi találkozónak ad otthont, ez büszkeséggel tölt el bennünket.
Tata méltó vendéglátója és rendezője szeretne lenni az Eötvös-gimnázium sportcsarnokában a leányok nemzetközi tornájának. Színvonalas mérkőzések várhatók, hiszen Komárom-Esztergom megye, Brassó megye, Nyitra megye és Rheinland-Pfalz tartományi válogatottja is kiváló erőt képvisel. Sportszerű küzdelmekben dőljenek el a helyezések sorsai, győzzön a legjobb!
Michl József
Nemrégiben ünnepelte a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) fennállásának 20 éves évfordulóját. Szövetségünk élete szervesen kötődik a Rajna-pfalziakhoz, hiszen nem sokkal alakulásunk után létrejött német barátainkkal az a partnerkapcsolat, amely azóta is kiválóan működik.
999-et írtunk. Amikor megkötötte megyénk Rajna-Pfalz tartománnyal az együttműködési megállapodást, ki hitte volna, hogy az évek során olyan kapcsolatrendszer alakul ki, ami példaértékű nemcsak hazánkban, hanem Európában is. Német barátaink önzetlensége, segítőkészsége ma is meghatározza együttműködésünket, de természetes, hogy mi is a gyümölcsöző kapcsolat állandó fejlődését tartjuk szem előtt. Ennek köszönhető, hogy ma már a KEM SZÖSZ tagszervezeteinek többsége kapcsolatot tart fenn Rajna-Pfalz hasonló szövetségeivel. Annak idején ott voltam, amikor Szappanos István tárgyalt német barátainkkal a kapcsolat bővítésének lehetőségeiről. Az eredmény ismert: kézilabda-szövetségünk évről évre megtartja német barátainkkal közösen a Nemzetközi Kulturális, Sport- és Szabadidős Találkozót. A diákok nagy találkozója ez, amelynek köre kibővül Szlovákia, Ausztria, Szerbia és Erdély fiatal kézilabdázóival. Ezeknek az eseményeknek nagy értéke, hogy baráti szálak erősödnek, újak kötődnek, ezért is mondhatom ki: betölti hivatását a nemzetközi találkozó, amelynek örömmel vállaltam el a védnökségét.
Valamennyi vendégünknek jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánok, érezzék otthon magukat megyénkben, Tatán és Tatabányán, az események fő centrumaiban.
1997-ben kezdődött, a KEM KSZ akkori elnöke, Molnár László segítségével megteremtettük annak lehetőségét, hogy a két nemzet fiataljainak évente (egyik esztendőben Németországban, a másikban megyénkben) rendezzünk nemzetközi tornát. Eddig tizenkét alkalommal találkoztak serdülő válogatottjaink, most jön a bűvös 13., ám kijelentem, nem vagyunk babonásak, és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok közös rendezvényünk lesz német barátainkkal. 2004-ben, az első hivatalos partnerkapcsolati szerződés aláírásakor már én voltam a szövetség elnöke. 2006-ban hatoldalúvá bővítettük a megállapodást, amelynek „tagja” lett a megyei önkormányzat, Tatabánya Megyei Jogú Városa, Tata Városa, a KEM SZÖSZ, a Rajna-Pfalzi Kézilabda Szövetség és a KEM KSZ. Őszintén mondom, és ezúton is kinyilvánítom, hogy Tata és Tatabánya önkormányzata mindig jó házigazdának bizonyult. Nekik köszönhetően a sport mellett ezúttal is sok tartalmas programon vehetnek részt német vendégeink, akiket mindig nagy örömmel várunk. Olyan a mienk már mint egy nagy nemzetközi család.