Megválasztották a Magyar Kézilabda-szövetség új elnökségét, valamint a sportág képviselői elfogadták az új alapszabályt is. Az új elnökség tagja lett Bódi Dezsőt, a Tatabánya Carbonex KC társadalmi elnöke. (2011.10.24.)

Az elnök, Vetési Iván beszédében elmondta, hogy a megújuló MKSZ lépéseinek öt alapelvet kell szem előtt tartaniuk: a gazdasági stabilitást, az átláthatóságot, a hatékonyságot, a színvonalas szakmai munkát és az eredményességet.
Az új alapszabály értelmében az eddigi 12 tagú helyett 8 fős lett az elnökség, létrejöttek a régióigazgatóságok, és januártól átalakul a szövetség bizottsági struktúrája is.
Ezt követően a küldöttgyűlés az MKSZ tiszteletbeli elnökévé választotta a korábbi főtitkár, elnök, majd június óta alelnök Sinka Lászlót, és tiszteletbeli elnökségi taggá Vanyus Attila eddigi alelnököt.
A küldöttek egyhangúlag választották meg a lemondott alelnökök és elnökségi tagok helyére lépő új vezetőséget, amelynek 2015. júniusáig szól a mandátuma.
A két új alelnök Fasimon Sándor, a MOL kutatás-termelés divíziójának ügyvezető igazgatója, valamint Hadházy Sándor országgyűlési képviselő lett.
A küldöttgyűlés az elnökség tagjává választotta Bienerth Gusztávot, Bódy Dezsőt, Borsos Attilát, Kelecsényi Ernőt és Mátrai Gábort – olvasható az MKSZ honlapján.
Az átalakuló Magyar Kézilabda Szövetség hétvégi elnökségi ülésén – egyhangú szavazással, csak az érintett tartózkodott – soraiba választotta Bódi Dezsőt, a Tatabánya Carbonex KC társadalmi elnökét.
Ez óriási sportdiplomáciai sikernek számít, hiszen az MKSZ úgymond közvetlen elnökségének Tatabányáról még soha nem volt tagja. Információink szerint a tatabányai sportvezető feladatai elsősorban a férfiligával függenek majd össze.