Gyászol az ország, gyászol a sportvilág

A kedden elhunyt Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenus szívét körbehálózó koszorúerekben kisebb lerakódások voltak. A kenukirályt július 25-én, pénteken 14:30 órakor a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra. (2008.07.18.)

Gyászol az ország, gyászol a sportvilág

Az ötödik olimpia

Kolonics György a valaha volt legeredményesebb magyar kenus, és vitathatatlanul az egyik legjobb ember, aki valaha lapátot ragadott. Írásunkkal elhunyt világklasszisunkra emlékezünk.

Hiába szerepelt olyan világklasszisok sora magyar nemzeti színekben, mint Tatai Tibor, Wichmann Tamás vagy Vaskuti István, ők sem tudtak hasonló eredménysort felmutatni, és szinte bizonyosan kijelenthető, a jövendő kenus generáció tagjai sem érik be soha Kolonics Györgyöt. Összesen tizenöt világbajnokságot nyert, amely a jelen élsportjában, különösen egy olyan – összetett, és a pályafutás végéig csiszolandó mozgást igénylő – szakágban, mint a kenuzás, utolérhetetlen.

Koló tizenöt világbajnoki cím birtokosa, aki tizenötmillió magyar csodálatát váltotta ki.

Először 1993-ban nyert vb-aranyérmet, utolsó világbajnoki címét pedig 2007-ben szerezte. Nótárius Józsefnél nevelkedett a Spartacusban, de még utánpótlás versenyzőként került Ludasi Róbert mesteredzőhöz, aki mellett mindvégig kitartott. Alig néhány hete, hogy az egyik újságban apa-fiú kapcsolatnak nevezték e hosszú távú együttműködést, de ezt maguk hárították el.

– Ennél mindketten zárkózottabbak vagyunk – mondták, ami akár helytálló is lehet, ha nem lennénk biztosak abban, hogy közös érzületük egy irányban mindennél nyitottabb volt, a sport és a kenuzás iránti olthatatlan szerelemben. Kapcsolatuk túlmutatott azon, hogy együttműködésüket a sportág berkein innen és túl, időtlen idők óta adottságként kezelte mindenki, hiszen közösséget vállaltak az ember legnemesebb – és a szürke többség által soha ki nem használt – adottságában: az alkotásban.

Csodálatos alkotásuk Kolonics György éltében és felfoghatatlan halálában is kerek, egész. És immár csak kívánhatjuk, bár ne lenne befejezett, sporttörténelem.

Kolonics Györgyről nem csak barátai, hanem a pusztán vele akár csak egyszer kapcsolatba lépők is tudják, képzeletbeli szobra korántsem sportolói, hanem emberi nagysága miatt áll gránit talapzaton. Sportolóként csak (...) azt adta vissza, mi lényege volt: a választott küldetése felé fordulást, a tántoríthatatlan odaadást, a pillanatra összpontosítást – legyen az a pillanat csak az övé és egy másik emberé, vagy egy világraszóló diadal által több millió másik emberé.

Soha nem volt irigy ezekre a pillanatokra, egyszerre teremtette azokat maga körül a saját örömére és mindannyiunk boldogságára.

Kenusként egyesben, párosban és négyesben is a világ legjobbja volt. Pályafutása során előbb Horváth Csabával, utóbb Kozmann Györggyel volt mesébe illő sikersorozatok részese, az aranyhídként csillogó vízi útból mégis egy egyesbéli szereplést, egy távoli, barátságtalan késő délután mozzanatait hajtják elénk az emlékezet hullámai.

Sok ezer kilométerre a szeretett Csepeltől, 2000 őszén Sydneyben a Penrith-tavat korbácsolta vad tengerré a közeli Blue Mountains felől lecsapó viharos szél. Hosszú-hosszú órák teltek várakozással, hirtelen felbuzdulások bemelegítéssel, majd a versenybírói utasításra újra tétlenséggel.

Végre partot értél, és úgy érzed, ez kész csoda

Szállnak a sirályok a fodrozódó víz fölött. Siklik a kenud a motoros hullámok között. Messze még a céltorony, ködbe vesznek deszkái. Suhansz a víz fölött, mint Róma antik gályái. Nem érzel fájdalmat, csak mész előre konokul, Még egy óriás faágon is átgázolsz vadul. Szembe jönnek a minisek, egyszerre százezren, De választásod nincs, mész tovább rettenthetetlen. Már itt az ötszáz, itt a hajó, túl vagy a felén. Ha tested már nem bírja, szíved legyen a helyén. Üvöltenek. A motorosból mondják az időd. Nem is hallod, csak érzed: hogy kiszakad a tüdőd. Nyolcszáznál még el kell indítani, rá kell tenni. ─ Egy „rocsó” száguld el: valakit ki kell menteni ─ Itt van az utolsó cölöp. Mindjárt vége, bírd ki! Feszülj még egyszer neki, adj magadból mindent ki! Vége. Most kezded érezni minden porcikádban A szörnyű fájdalmat, szíved ott dobog torkodban. A stégnél vagy, bár nem tudod, hogy kerültél oda, Végre partot értél, és úgy érzed, ez kész csoda. Fáradt vagy. A pokolba kívánod az egészet… De ebben a percben: „Kolókám, jössz még egy ezret!” Összeszorítod fogad, betérdelsz a kenuba, Hiába érzed most úgy magad, mint egy rongybaba. Mire felevezel, már minden erőd visszatér; Te tudod már jól, hogy az a pillanat mennyit ér.

Sajtó szemelvények Kolonics Györgyről

Új Széchenyi Terv

Kiemelt partnereink