Mercedes Citaro buszok Tatabányán

 
Forgalomba állt az a hat autóbusz, amelyet még tavaly év végén szerzett be a helyi közlekedési társaság összesen nettó 109 millió forint értékben. Ezzel a fejlesztéssel a legidősebb járműveket használt, de korszerű autóbuszok váltják ki. 2015.01.16.)

A Középnyugat-magyarországi Közösségi Központ Zrt. (KNYKK – a Vértes Volán és az Alba Volán jogutódja) székhelyén, Tatabányán tartottak tájékoztatót. A gépjárműpark korszerűsítéséről Németh Tamás, a cég vezérigazgatója, valamint Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere beszélt.

 

  – Huszonöt év feletti autókat váltanak ki ezek a tízéves járművek – hangsúlyozta a közlekedési társaság vezetője. – A hatból négy csuklós busz, amelyekkel sokat javulnak a megyeszékhely közlekedési lehetőségei. – Ezek az autóbuszok a környezetet sem terhelik annyira, mint elődeik, az Euro 3-as motorjuknak köszönhetően. A fejlesztés azonban elsősorban az utasokért történt és történik. Célunk a minél színvonalasabb szolgáltatás. A hat Mercedes „bevetésével” a Tatabányán közlekedő buszok 64-65 százaléka már úgynevezett alacsonypadlós jármű lesz.

 

   Schmidt Csaba hangsúlyozta, hogy a járműpark fejlesztése nagyon fontos feladat, és a most vásárolt, kiváló minőségű buszok árban sokkal előnyösebbek, mintha újakat vettek volna. Hozzáfűzte, hogy a városban negyven jármű biztosítja az utasok közlekedését, és a mostani fejlesztéssel 2016-ig biztosan magas színvonalú szolgáltatást nyújt a megyeszékhelyen.

 

A modernizációval a tatabányai helyi közösségi közlekedésben résztvevő járművek átlagéletkora 2,5 évvel csökkent. A buszok, a már hagyományos zöld-fehér színben pompáznak, a hatból ötöt Tatabányán egyet pedig Székesfehérváron fújták új színükre. A homlokzatokon már ott virít az új közlekedési központ logója. A most forgalomba álló 2 csuklós autóbusz a 24-es és az 1-es, 5-ös járatokon közlekedik a jövőben. A 4 szóló autóbusz pedig az Omega parkból kiinduló 26-os, 26B, valamint a 45-ös és 11-es járatokon gondoskodnak a kényelmes utazásról. A buszok típusa: Mercedes Citaro O530 és O530G Automata sebességváltóval és korszerű, EURO 3-mas motorral felszerelt járművek.

 

Tatabánya helyi közösségi közlekedése számokban: - összesen teljesített km/hó: 220 ezer - járatok száma/hó: 17.500 - utasok száma/hó (átlagos): 1.200.000

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió