A Tatabányai SC birkózói több nívós versenyen vettek részt a napokban. Most sem maradtak el a szokásos jó eredmények. (2014.06.02.)
Szabadfogású Diákolimpia III. kcs.
Tiszakécske
Diák III. korcsoport 240 indulója töltötte be a Tiszakécskei sportcsarnokot és ezen a megmérettetésen szintén ott voltak a tatabányai fiatalok.
A szereplés jónak volt mondható, hisz Deák Zoltán második helye Kiss Norbert és Bodnár Patrik bronzérme igazolta a várakozásokat és így három érmese lett a TSC-nek a birkózó diákolimpia országos döntőjén.
Edző: Turák Pál
Szabadfogású Diákolimpia IV. korcsoport
Tiszakécske
A Kecskeméti TE. Tiszakécskén rendezte meg a 2014.évi szabadfogású diákolimpiát. Az igen magas létszám miatt csak késő este értek véget a küzdelmek és a döntőbe jutott 4 tatabányai versenyző közül ketten a pontot érő helyen végzetek.
Gyürky Tibor számára szokatlanabb fogásnemben a szabadfogásban, az erős mezőnyben három győztes meccs után a döntőbejutásért szenvedett vereséget majd a bronzmeccsen sem sikerül győznie, így az ötödik helyen végzett.
Kellemes meglepetés volt Szénási Mihály ötödik helyezése, aki 19 induló közül vívta ki ezt a sikert szintén három győztes mérkőzéssel.
Edzők: Katona Géza és Turák Pál
Junior szabadfogású és női OB
Szigetszentmiklós
Régen látott nagy mezőnyök jelentek meg a szabadfogású junior országos bajnokságon az impozáns szigetszentmiklósi új sportcsarnokban. Az előző évinek majdnem a duplája volt az indulók létszáma és egyes súlycsoportokban 20 fölötti létszám állt szőnyegre.
A lányok mezőnyében Wendler Mónika ismét jó teljesítménnyel rukkolt elő és három győztes és 1 vesztes mérkőzéssel a dobogó második fokára állhatott. Külön emeli Mónika teljesítményét, hogy a válogatott Járfás Lucát sikerült legyőznie.
Testvére Wendler Zsuzsanna is egy vereséget követően harcos mérkőzésen győzelmet aratva vívta ki a bronzérmet. Zsuzsa is dicséretet érdemel.
Árvai Márk a tőle szokatlanabb fogásnemben szabadfogásban rajtolt a 60 kg-ban a 16 főből álló mezőnyben első győzelme után a második meccsén óriási bravúrt hajtott végre és legyőzte a verseny abszolút esélyesét a kaposvári Kovács Bencét, aki már felnőtt magyar bajnoki címmel is rendelkezik.
Ezek után a döntőbejutásért az előző meccs fáradalmait nem tudta kipihenni és vereséget szenvedett orosházi vetélytársától, ötödik helye mindenesetre elismerésre méltó.
Női
Szabadfogás
Edző: Katona Géza
Sillai László emlékverseny
Győrszentiván
Világbajnokságot nyert győri birkózóra emlékeztek a győrszentiványi sportcsarnokban, ahol a Sillai László emlékversenyt rendezték. A magyar élmezőnyön kívül szlovák birkózók is erősítették a mezőnyt és 24 csapat jelent meg a mérlegelésen.
A TSC versenyzőinek szereplése sikeresnek volt mondható, hisz az említett 24 egyesület közül a versenyen nem teljes létszámmal megjelenve csapatban a VI. helyen végeztek.
Az egyéni teljesítmények közül kiemelkedett Balász Bálint és Deák Zoltán szereplése, hisz mindketten megnyerték a versenyt.
A szárligeti Ganyecz Enikő második helye valamint a további ezüstérmesek Marton Márk, Kiss Nobert és Bodnár Patrik is dicséretes.
Bronzérmet nyert a nem régóta birkózó Gyurmánczi Milán, Zóni Dániel és Csom Ruben és ötödik helyen végzett Szabó Marcell, Szabó Bence és Tebele Marcell.
26 kg Zóni Dániel III. hely
26 kg Ganyecz Enikő II. hely
29 kg Szabó Marcell V. hely
35 kg Balázs Bálint I. hely
42 kg Szabó Bence V. hely
38 kg Tebele Marcell V. hely
63 kg Marton Márk II. hely
69 kg Kiss Norbert II. hely
69 kg Csom Ruben III. hely
85 kg Deák Zoltán I. hely
+85 kg Bodnár Patrik II. hely
Edző: Turák Pál és Ungi Lajos