A Tatabányai SC birkózói több rangos versenyen is részt vettek a közelmúltban, és szép sikereket értek el. (2014.54.02.)
Serdülő kötöttfogású rangsorverseny
Cegléd
Gyürky Tibor és Lencse Sándor már korábba megszerezte a kvalifikációt és ezen a versenyen Szénási Mihály és Palkó Bence is bejutott a magyar bajnoki döntő mezőnyében az itt elért 3. illetve 5. helyezésével.
Mindketten jól teljesítettek és méltán vannak ott a magyar bajnokságon.
76 kg Szénási Mihály V. hely
+100 kg Palkó Bence III. hely
Kadet szabadfogású rangsorverseny
Cegléd
Szabadfogású rangsor-verseny tétje az egyetlen tatabányai induló Sztancs Csaba számára rendkívül fontos és sorsdöntő volt, ugyanis ebben a súlycsoportban a 100 kg-ban még nem dőlt el a válogatottság sorsa. Csaba aspiráns volt a befutó helyre és ennek megfelelően készült a viadalra. Első mérkőzését simán hozta, majd a döntőbe jutásért a későbbi győztestől 3:3 arányban kapott ki, utolsó akcióval és így sajnos a lehetősége a válogatottságra elúszott ez évben.
A bronzmérkőzését meggyőző fölénnyel nyerte, így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Edző: Katona Géza
Diák I. kötöttfogású OB - KO-VA Gép Kupa
Dorog
Több, mint 160 indulóval egy jól sikerült magyar bajnokságon vettek részt diák I. korcsoportos birkózóink a Tatabányai SC. színeiben.
Az eredmények kellemes meglepetésre talán még az elvártnál is jobban alakultak és a hét bejutott tatabányai induló közül hatan a pontot érő helyen végeztek és ezen belül is öten odaértek a dobogóra is.
Dicséret illeti a 35 kg-os Balázs Bálintot, aki korengedménnyel a két évvel idősebbek között a 16 fős mezőnybe a döntőbe jutott és csak ott maradt alul.
Kellemes meglepetésre Bodnár Patrik is nagyon jó teljesítménnyel szintén a második helyen ért célba, de Kiss Norbert, Kiss Roland és Deák Zoltán harmadik helye is dicséretes. Az 58 kg-os Marton Márk ötödik helyezése szintén örömre adhat okot, hisz egy nagyon erős mezőnyben érte el ezt a szép helyezést.
Nyuszi Kupa - Centrum felmérő verseny
Tatabánya
Egy impozáns rendezvény házigazdája volt a Tatabányai Sport Club Birkózó szakosztálya, amely évek alatt kis háziversenyből egy nagy nemzetközi viadallá duzzadt és NYUSZI KUPA néven vált közkedvelt utánpótlás-versennyé határon innen és túl.
20 szakosztály (köztük 6 szlovákiai klub) küzdött az aranyérmekért és a résztvevők összlétszáma a minden várakozást felülmúló 203 fő volt. A nem várt induló létszámot példás összefogással jól megoldotta a tatabányai szervező gárda.
A versenyen edzőként köszönthettük többek között a háromszoros világbajnok és olimpiai ezüstérmes Komáromi Tibort vagy a világa és Európa-bajnok, olimpiai második Rácz Lajost.
Nagy csatákban dőlt el az aranyérmek sorsa és helyenként nem volt ritka a súlycsoportonkénti 15-16 fő sem.
Az összesítet éremtáblázaton nagy fölénnyel a hazaiak, a TSC diadalmaskodott karöltve a fiókszakosztályokkal a dadi, tatai és szárligeti fiatalokkal együtt.
Diák I. korcsoport
|
||||
5.
|
46 kg.
5. Harsányi Roland
|
Tatabánya
|
||
58 kg
|
||||
3.
|
Marton Márk
|
Tatabánya
|
||
5.
|
Berczeli Máté
|
Tatabánya-TAC
|
||
76 kg
|
||||
1.
|
Deák Zoltán
|
Tatabánya
|
||
2.
|
Kiss Norbert
|
Tatabánya
|
||
3.
|
Csom Ruben
|
Tatabánya-TAC
|
||
4.
|
Kiss Roland
|
Tatabánya
|
||
+76 kg
|
||||
1.
|
Palkó Bence
|
Tatabánya
|
||
3.
|
Bodnár Patrik
|
Tatabánya
|
||
4.
|
Papp László
|
Tatabánya
|
||
5.
|
Fekete Zsolt
|
Tatabánya
|
||
Diák II korcsoport
|
||||
29 kg
|
||||
2.
|
Szabó Marcell
|
Tatabánya
|
||
35 kg
|
||||
1.
|
1. Balázs Bálint
|
Tatabánya
|
||
46 kg
|
||||
3.
|
Sámuel Máté
|
Tatabánya
|
||
5.
|
Szabó Bence
|
Tatabánya
|
||
58 kg
|
||||
4.
|
Kardos Marcell
|
Tatabánya
|
||
+58 kg
|
||||
4.
|
Kalamán Imre
|
Tatabánya
|
||
Gyermek I. korcsoport
|
||||
29 kg
|
||||
1.
|
Kolecz Máté
|
Tatabánya
|
||
5.
|
Palotás Péter
|
Tatabánya
|
||
35 kg
|
||||
2.
|
Ferenczi Benjamin
|
Tatabánya
|
||
3.
|
Taál Marcell
|
Tatabánya-TAC
|
||
40 kg
|
||||
5.
|
Madaras Krisztián
|
Tatabánya
|
||
Gyermek II. korcsoport
|
||||
21 kg
|
||||
2.
|
Bakonyi Dániel
|
Tatabánya
|
||
3.
|
Bakonyi Botond
|
Tatabánya
|
||
24 kg
|
||||
2.
|
Gyurmánczi Milán
|
Tatabánya
|
||
4.
|
Fekete Benjamin
|
Tatabánya
|
||
25 kg
|
||||
3.
|
Horváth Zsombor
|
Tatabánya-Dad
|
||
Lányok
|
||||
24 kg
|
||||
1.
|
Ganyecz Enikő
|
TSC-Szárliget
|
||
2.
|
Tolnai Rebeka
|
TSC-Szárliget
|
||
3.
|
Belán Zsuzsanna
|
Tatabánya
|
||
5.
|
Fekete Laura
|
Tatabánya
|
||
28 kg
|
||||
1.
|
Ipó Jázmin
|
Tatabánya
|
||
2.
|
Csata Martina
|
TSC-Szárliget
|
||
3.
|
Nagy Zsófi
|
TSC-Szárliget
|
||
34 kg
|
||||
3.
|
Palotás Viktória
|
Tatabánya
|
||
40 kg
|
||||
1.
|
Karácsony Panna
|
Tatabánya-TAC
|
||
Csapatverseny
|
||||
1.
|
Tatabánya
|
|||
2.
|
FTC
|
|||
3.
|
Haladás
|
|||
4.
|
Győr
|
|||
5.
|
Monor
|
|||
6.
|
Komarno és Kertváros holtverseny
|
|||
Nyuszi Kupa
Csepel
A tatabányai Nyuszi Kupa pénteki versenye után szombaton újabb Nyuszi Kupán vett részt az előző napon birkózó gyerekek némelyike.
Csepelen 240 induló lépett szőnyegre és az előző napi fáradtság szinte nem is látszott a versenyzőkön.
Balázs Bálint ismét diadalmaskodott és az előző napi harmadik helye után Marton Márk is a dobogó tetejére állhatott, csak úgy mint Kardos Marcell a diák II. korcsoportban. Bodnár Patrik az erős mezőnyben bronzérmes lett.