Szombaton Kaposváron megnyerte a Dorogi Nehézatlétikai Club a kötöttfogású birkózó utánpótlás (16-18 évesek) országos csapatbajnokságát. (2013.09.21.)
Majd vasárnap a diák (10-13 év) és serdülő (14-5 év) korosztályban a Nyugat Magyarországi Területi-bajnokságon szereztek
15 aranyérmet, 8 ezüstérmet és 9 bronzérmet a dorogi birkózók.
Címvédőként utaztak a dorogiak Kaposvárra a 2013-as év kötöttfogású versenyszezon első rangadójára, ahol az utánpótlás kötöttfogású csapat-bajnokságot rendezték, így az egyik esélyes csapatként kezdték meg a küzdelmeket.
Első mérkőzésükön az Érd csapatát múlták felül 28:4 arányban, majd jött a Fonyódi NIKÉ csapatát, melyet 32:0 arányban győztek le a dorogiak. Ezt követően bejutottak a 4-es döntőbe, ahol Kaposvár, az Orosháza és az ESMTK csapataival kellett megküzdenie a Dorogi NC-nek.
A magabiztos menetelést itt is folytatták a dorogi legények. Nagy arányú győzelmet arattak az Orosháza (27:5), a Kaposvár (28:4) felett, és a két ukrán idegenlégióssal felálló ESMTK sem tudta megszorítani a dorogi csapatot, őket 21:14-re győzték le, így a 2013-as évben is bajnoki címet ünnepelhetett a Dorogi Nehézatlétikai Club utánpótlás csapata.
A Bajnok-csapat névsora:
Dömény János, Lévai Zoltán (1995), Papp Olivér, Torba Erik, Osváth Gergő, Lévai Zoltán (1996), Papp Bertalan, Dolinszki Norbert, Ficz Géza, Almási Ferenc. Edzők: Lévai Zoltán, Knyaskó Máté
Rajos Fagyizó Kupa, Nyugat- Magyarország Kf. Területi bajnokság, Nagysáp
Vasárnap Nagysáp adott otthon a Rajos Fagyizó Kupának, mely egyben Nyugat-Magyarországi kötöttfogású területi bajnokság is volt, ahol a diák és serdülő korosztály mérettette meg magát. A versenyre 12 csapat érkezett, összesen 116 fő lépett szőnyegre. A dorogiak az előző naphoz hasonlóan rendkívül sikeresen szerepeltek.
Diák II. (10-11 évesek):
26 kg: 1.Horváth Vanessza /DOROG
29 kg: 1. Vitek Amadeusz /DOROG, 2.Hódi Bálint /DOROG, 5.Kosztadinovszki Kristóf /DOROG
35 kg: 3.Vígh Soma /DOROG, 5.Sebők Kristóf /DOROG
46 kg: 2.Gremsberger Edvin /DOROG
50 kg: 1.Kolozsi Hiláriusz /DOROG, 2.Szabó Zsombor /DOROG
Diák I. (12-13 évesek):
38 kg: 1.Spányik Ákos /DOROG, 2.Horváth Renátó /DOROG
42 kg: 1.Hódi Erik /DOROG, 2.Gremsberger Bertalan /DOROG, 4.Marx Richárd / DOROG
46 kg: 3.Szekér Szimonetta /DOROG, 3.Bélik-Ugrin Koppány /DOROG
50 kg: 1.Putnoki Zsolt /DOROG, 3.Babócsa Nikolasz /DOROG, 3.Bádi Balázs /DOROG, 5.Kapalló Vivien / DOROG
54 kg: 1.Vátzi Bálint /DOROG-TSC, 2.Rajos Richárd / DOROG
58 kg: 1.Klányi Krisztofer /DOROG, 2.Takács István /DOROG-BVSC, 5.Németh Anna /DOROG
63 kg: 2.Greznár Regina / DOROG
76 kg): 3.Balogh Zsolt / DOROG
85 kg: 1.Vitek Kálmán / DOROG
Serdülő (14-15 évesek):
50 kg: 1.Lévai Tamás /DOROG, 3.Fehér Gergő / DOROG
54 kg: 1.Vitek Dáriusz /DOROG, 5.Pásztor Beátrix / DOROG
63 kg: 1.Kovács Győző /DOROG, 3.Gyarmathy Kata / DOROG, 5.Vígh Áron / Dorog
69 kg: 1.Kismóni Móricz /DOROG
85 kg: 2.Kismóni Botond / DOROG
CSAPATVERSENY VÉGEREDMÉNYE:
2. Tatabánya SC 29 pont