Felnőtt szabadfogású férfi és női országos bajnokságot rendeztek Szombathelyen, amelyen Szerencse Mónika aranyérmes lett. (2010.04.30.)
Régen látott nagy mezőnyön gyűltek össze az ez évi felnőtt országos bajnokságon és a maratoni küzdelmek reggel 10 órától este fél 8-ig folytak.
A Tatabányai SC. versenyzői is természetesen ott voltak a rajtnál.
Férfi 55 kg-ban kellemes meglepetésre 14 induló közül Papp László az V. helyen végzett.
Több, mint 10 éves kihagyás után indult újra versenyen és ennek ellenére is harcban volt a dobogós helyezésért.
Mondhatni, hogy balszerencsés körülmények között vesztett el a bronz-mérkőzést.
Eredménye feltétlenül dicséretet érdemel.
Női kategóriában egy héttel az EB után Szerencse Mónika tartott jó formáját és egy súlycsoporttal feljebb ismét felnőtt magyar bajnok lett, ezzel második felnőtt magyar bajnoki címét hozta Tatabánya városának.
Csík Annamária régen látott jó birkózással a dobogó harmadik fokára állhatott, Csánó Zsófia pedig hosszú kihagyás után lépett szőnyegre, de a felkészülés rövidnek bizonyult, így a negyedik helyezést szerezte meg.
Eredmények:
55 kg. V. hely Papp László
51 kg. III. hely Csík Annamária
67 kg. I. hely Szerencse Mónika
72 kg. IV. hely Csánó Zsófia
Edző: Katona Géza