Évzáró-évnyitó ünnepségét tartott a Tatabányai Sport Club Birkózó szakosztálya, amelyen a fiatalokat köszöntötte Schmidt Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város alpolgármestere, Máj Jánosné, a TSC ügyvezető-elnöke, Molnár Gábor önkormányzati képviselő és a Birkózó Utánpótlás Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Sámuel Botond.
A jó hangulatú összejövetelen Katona Géza vezetőedző beszámolóját követően jól megérdemelt jutalmukat vehették át a szakosztály legjobb versenyzői.
A TSC 2008. év legeredményesebb birkózói Csánó Zsófia és Koller András a TSC különdíját Máj Jánosné ügyvezető-elnök asszonytól vehették át.
Külön öröm, hogy immár 4 magyar bajnokot ünnepelhettek a megjelentek, hiszen az elmúlt évben Árvai Márk (diák), Majer Ferenc (serdülő), Koller András (ifjúsági) és Csánó Zsófia (junior) állhatott a magyar bajnoki dobogó tetejére, mellettük számos versenyző volt dobogós, helyezett magyar bajnokságokon és diákolimpiákon.
Katona Géza, vezetőedző: – Hosszú edzői tapasztalatom ellenére is még mindig örülni tudok a nagyszerű teljesítményeknek. 2008.év számomra versenyzőimen keresztül kiváló sikereket hozott. Az összesített országos rangsorban 110 szakosztály közül 9. helyen végeztünk, amely úgy gondolom a birkózás szűk elitjébe emelte szakosztályunkat.
Megköszönöm edző kollegáimnak Turák Pálnak és Szabó Róbertnek hozzáértő és odaadó munkáját, illetve szakosztályunk köszönetet mond a TSC ügyvezetésének, a szakosztály szponzorainak és természetesen nem utolsó sorban a szülői közösségnek, amely nagyon sokat tett azért, hogy fiataljaink a kiváló eredményeket elérhették.