A diák II. korosztály diákolimpiai szabadfogású döntőjének Szentes adott otthont, ahol méltó körülmények között rendezték meg azt a rangos eseményt. A tatabányaiak ezúttal is kitettek magukért. (2014.06.07.)
A Tatabányai Sport Club 4 fiatal birkózója ott volt a rajtnál és közülük Balázs Bálint (képünkön) kiemelkedő teljesítményt nyújtott, súlycsoportjában, a 35 kg-ban 34 induló közül szerezte meg a diákolimpiai bajnoki címet 6 győzelemmel.
Jellemző volt Bálint fölényére, hogy egyik mérkőzése sem tartott végig, így ezt azt jelenti, hogy tussal vagy technikai tussal verte ellenfeleit.
1 hónappal ezelőtt megnyerte a diák II. országos bajnokságot is és ebben az évben korosztályában nem szenvedett vereséget.
Méltán büszke a tatabányai Széchenyi Általános Iskola tanulójára Balázs Bálint teljesítményére a szakosztály, csakúgy mint edzője, Turák Pál is.
További tatabányai indulók közül a nem régóta birkózó Kardos Marcell teljesítményét lehet kiemelni, aki a 63 kg-ban az ötödik helyen végzett.
Edző: Turák Pál