Három rangos versenyen is szerepeltek a közelmúltban a Tatabányai SC birkózói. Árvai Márk folytatta remeklését, és magyar bajnok lett. (2013.10.30.)
A magyar bajnoksági indulás jogának megszerzése volt a ceglédi rangsor-verseny tétje, ahol az ország minden részéről a korcsoport legjobbjai mérhették össze erejüket. A Tatabányai Sport Club Birkózó szakosztályának versenyzői is ott voltak a rajtnál és a végső elszámolásnál is harcban álltak.
Ez a birkózás szépsége és az új szabályok adta lehetőség, hogy Bálint fordítani tudott és a mérkőzés végén az ő kezét emelték a magasba. Gyüky Tibi teljesítménye is dicséretes volt.
Sztancs Csaba és Vátzi Roland is jó teljesítményt nyújtott. Több riválisukat legyőzve mindketten a dobogó harmadik fokán végeztek és ugyancsak mindketten csak a későbbi győztestől kaptak ki.
54 kg. 1.hely Vátzi Bálint (Dorogi NC.-Tatabányai SC.)
Diák I. kötöttfogású rangsorverseny, Budapest
A magyar bajnokság kvalifikációjának kiharcolására az ország minden részéről megjelentek a diák I. korú sportolók az ESMTK impozáns csarnokában.
Természetesen a Tatabányai Sport Club fiataljai is ott voltak a rajtnál és ezen a versenyen mindenki tudásához mérten nagyon jól teljesített, hisz minden tatabányai induló pontot érő első ötben végzett, a versenyen súlycsoportonként átlagban 20 fölött volt az indulók száma.
Érdekesség, hogy az 54 kg-os súlycsoportban Vátzi Bálint és Gyüky Tibor vívta a súlycsoport rangadóját és ezúttal is Vátzi Bálint diadalmaskodott, és megnyerte a versenyt.
Gyürky Tibor teljesítménye is dicséretet érdemel, hisz Bálinton kívül minden ellenfelét legyőzve a harmadik helyen végzett. Ugyancsak harmadik lett jó birkózással Lencse Sándor és a korengedménnyel induló Deák Zoltán is. Az ő teljesítményük is reményeket sejtet a magyar bajnoki megmérettetésre.
Kiss Norbert és a sérülése után lábadozó Marton Márk kellemes meglepetésre a pontot érő ötödik helyen végzett.
50 kg Lencse Sándor 3. hely
54 kg Vátzi Bálint 1. hely (Dorogi NC - TSC)
54 kg Gyürky Tibor 3. hely
54 kg Marton Márk 5. hely
76 kg Deák Zoltán 3. hely
76 kg Kiss Norbert 5. hely
A Dorogi NC birkózó szakosztálya szinte vadonatúj tokodi sportcsarnokában került megrendezésre a 2013.évi kadett kötöttfogású országos bajnokság.
A tatabányai mini-küldöttség Árvai Márk és Sztancs Csaba volt.
Márk súlycsoportja esélyeseként nem is hagyott beleszólást az ellenfeleknek a bajnoki cím sorsába és kiváló birkózással minden ellenfelét tussal illetve technikai tussal legyőzve az 54 kg-os súlycsoport országos bajnoka lett. A dicséretes és fantasztikus teljesítményével immár pályafutásának 12. bajnoki aranyérmét zsebelte be.
Sztancs Csaba korengedménnyel indulva győzelemmel kezdett, de aztán az elődöntőben szűk vereséggel kiesett és nem folytathatta tovább a küzdelmet.
Mindkét versenyző Czug Bencével kiegészülve a kadett szabadfogású országos bajnokságra készül, ahol a lányok –Réczi Bianka és Wendler Mónika- is vetélkednek a bajnoki címekért Kaposváron.
54 kg I. hely Árvai Márk
Edző: Katona Géza