BIRKÓZÓ FIÚ KADETT ÉS SERDÜLŐ DIÁK LEÁNY ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOT RENDZTEK TATABÁNYÁN, AMELYEN a HÁZIGAZDA TSC FIATALJAI REMEKÜL SZEREPLTEK. (2010.10.10.)
A 100 éves Tatabányai Sport Club kiemelt versenyei között került megrendezésre a BIRKÓZÓ FIÚ KADETT ÉS SERDÜLŐ-DIÁK LEÁNY ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. A rendezvény a közel 210 birkózó bevonulásával kezdődött, majd a himnusz meghallgatása után Májné Forisek Erzsébet, a TSC ügyvezető-elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, sportolókat és sportvezetőket, majd Schmidt Csaba Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere mondott köszöntőt és nyitotta meg a versenyt.
A köszöntő után átadta a Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 102/2010.(03.18.) számú közgyűlési határozatban 2010.évben adományozott TATABÁNYA SPORTJÁÉRT DÍJAT (az azzal járó emlékplakettet és pénzjutalmat) Katona Gézának, a Tatabányai Sport Club Birkózó szakosztály vezetőedzőjének.
Óriási üdvrivalgás és taps kíséretében vehette át a megérdemelt kitüntetést az elmúlt évtizedek kiemelkedő sportolói és sportvezetői tevékenységéért.
Ennél méltóbb helyet nem is találhatott volna a városvezetés, mint ez az országos bajnokság, mivel itt olyan sportolók és sportvezetők előtt került megünneplésre a kiváló szakvezető, mely méltó volt az eseményhez.
Ezután a 100 éves centenáriumi emlékplaketteket adta át a klub ügyvezető-elnöke Turák Pálnak és Szabó Róbertnek, akik sportpályafutásuk befejezése után kiváló szakmai munkát végeznek a birkózó szakágnál valamint Katona Géza vezetőedzőnek, aki a központi ünnepség idején betegség miatt nem tudta átvenni a díját.
Ezt követően köszöntötte a vendégeket, sportolókat, sportvezetőket Gáspár Tamás a Magyar Birkózó Szövetség igazgatója és a „MAGYAR BIRKÓZÁSÉRT ÉRDEMÉREM ARANY KERESZTJÉT” nyújtotta át Schmidt Csaba Tatabánya Megyei Jogú Város polgármesterének valamint Májné Forisek Erzsébetnek, a TSC ügyvezető-elnökének és a „BIRKÓZÁSÉRT” emlékplakettet Papp Zoltán úrnak, a birkózó szakág fő támogatójának, aki az AGC ügyvezető-igazgatója.
Ezután a közel 500 vendég jelenlétében köszöntötték a szakosztály négy kiváló válogatott sportolóját, akik az elmúlt időszakban hazai és nemzetközi versenyeken vitték hírét az egyesületnek, városunknak és az országnak: Szerencse Mónikát, Csík Annamáriát, Majer Ferencet és Koller Andrást. Az elért sikereikhez az egyesület ügyvezető-elnöke gratulált és átnyújtotta részükre a 100 éves centenáriumi emlékplakettet.
A rendezvény és a szakosztály működésének jelentősebb támogatóit is felsorolták és megköszönték azt a kiemelkedő támogatást, amelyet az elmúlt években a birkózó-sport számára biztosítottak.
Az ünnepség után négy szőnyegen került lebonyolításra az országos bajnokság. A 43 egyesület több, mint 200 sportolójának legnagyobb megelégedésére.
A Tatabányai Sport Club birkózói kiemelkedő sikereket értek el és tovább öregbítették egyesületünk hírnevét.
Eredmények:
Kadet fiú
76 kg. II. hely Majer Ferenc
Serdülő leány
40 kg. I. hely Réczi Bianka
40 kg. III. hely Wendler Zsuzsanna
43 kg. III. hely Wendler Mónika
+65 kg. V. hely Zsoldos Tünde
Diák leány
40 kg. I. hely Réczi Bianka
40 kg. III. hely Wendler Zsuzsanna
43 kg. I. hely Wendler Mónika
A kiemelkedő sikereket elért sportolók edzői: Katona Géza, Turák Pál és Szabó Róbert
A rendezvény fő támogatói:
1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
és képviselő testülete
2. Magyar Birkózó Szövetség
3. AGC Autóipari Magyarország Kft.- mint főszponzor
4. Komtávhő Zrt.
5. AVE Tatabánya Zrt.
6. Holczmann Bt.
7. Vértes Volán Zrt.
8. Kelépker Kft.
9. POP Kft.
10. Tatabányai Bírkózó Utánpótlás Alapítvány
11. SCS Stahlschmidt Kft.
12. Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége
13. Gege Hungary Kft.
14. Tatabányai Erőmű Kft.
15. Sport Nonprofit Kft.
16. Horfer-Serleg Kft.
17. és a Tatabányai SC. Birkózó szakosztály szülői munkaközössége