Autósport: Hernádi újabb kihívása
A tatai Hernádi László a CEZ-pályabajnokságban is győzött szlovéniai Cerkljében az első futamban. A másnapi futamon azonban hatalmas előnye közben közbeszólt a technika ördöge. (2008.06.03.)
A hegyi- és a szlalomversenyek után bebizonyosodott, hogy a pályabajnokságban is remek eredményekre képes Hernádi László. A BMW M3-assal versenyző tatai autós korábban hétszer nyerte meg a Közép-Európa Zónatrófeát (CEZ) a hegyek között, és idén is komoly esélye van a címvédésre. A versenyző most a CEZ pályaverseny-sorozat első futamán is győzni tudott. A szlovéniai Cerkljében azonban felemásra sikerült a tatai versenyző mérlege. A körpályás bajnokság első, dupla fordulójában a szombati győzelem után a vasárnapi második futamon technikai okok miatt nem ért célba a BMW.
- Szombaton remek napot fogtunk ki Szlovéniában, hiszen a rendkívül jó, technikás pályán több, mint két percet vertem ellenfeleimre – értékelte a hétvégi versenyt Hernádi László. - Vasárnap aztán balszerencsés voltam. A huszonhét körös futam közepén huszonkét másodperccel vezettem a többiek előtt, ám meghibásodott az üzemanyagpumpám, így az autó szépen lassan megállt a pálya szélén. Sajnálom hogy nem sikerült kettős győzelemmel kezdenem a sorozatot, ugyanis idén a hegyi Zónatrófea, az FIA Challenge és a szlalombajnokság mellett a Közép-Európai Zónatrófea pályaverseny-sorozatában is győzni szeretnék.
Hernádi a szlovéniai győzelemmel a negyedik helyen áll összetettben. A mezőny legközelebb június 14-15-én, a Hungaroringen találkozik.
Közép-Európa Zónatrófea Circuit-sorozat, Cerklje, Szlovénia
1. Hernádi László (magyar) BMWM3 25.23
2. Vujovic, Vladimir (montenegrói) Peugeot 27.43
3. Zuber, Ivan (montenegrói) Honda Civic 28.13