Kecskeméten rendezték a Közép-erurópai Kupa autós szlalom tesztversenyt, amelyen Hernádi László hatalmas meglepetésre az élen végzett. Hogy miért meglepetés ez a nagy siker? Mert Hernádi BMW-jével autózott, ami köztudottan nagy gép, és azzal szlalomozni a bóják között nem a legkönnyebb feladat. A 107 résztvevő autós gépe közül övé volt a legnagyobb méretű, és így tudott az élen végezni. Laci sokoldalúságának tára tehát tovább bővült.
– Eszembe sem jutott, hogy részt vegyek az autós szlalom Közép-európai Kupasorozatban, ám feleségem, Ildikó biztatott, hogy próbáljak szerencsét, meglásd, fog menni a BMW-vel is. No meg, ez egy jó felkészülési alkalom a közelgő hegyi gyorsasági viadalokra. Voltaképpen nekem nem volt új dolog a szlalomozás, mivel pályafutásom elején ebben a kategóriában versenyeztem, ott értem el első sikereimet. De akkor még Trabanttal – mondta Hernádi László.
A tataiak kitűnősége a kecskeméti versenyen az első körben 4 másodperces előnyt szerzett, az ellenfelek álla leesett, nem hittek a szemüknek. Ők, akik ezzel a műfajjal foglalkoznak, bizony le lettek pipálva. A másik két futamban Hernádi amolyan biztonsági köröket rótt, és előnyét megtartva végzett az első helyen. Evés közben jön meg az étvágy, hiszen Laci (Hanna unszolására) döntött: három hét múlva Bécsben is rajthoz áll az autós szlalom KEK-en.
– Nem félek a kihívástól, bár mondhatják most, nehogy besokalljak. Ettől nem félek, élvezem a versenyzést, és a szlalomozás amolyan kiegészítőnek is jó. Ha meg az eredmények is jönnek, az tovább doppingolhat a hegyi versenyekre – vélekedik Hernádi László.
Hernádi László meglátogatta Michl Józsefet, Tata polgármesterét, és felajánlotta, BMW versenyautóján Tata hirdetést helyez el, hogy ezzel is reklámozza versenyein kedvelt városát. Michl József örül a díjmentes felajánlásnak, és az a véleménye, hogy a vizek városa egyik legjobb reklámhordozójaként sokan megismerik Tatát Európában. Ehhez még hozzáfűzhetjük, hogy a versenyeken prospektusok osztogatásával a város idegenforgalma is fellendülhet Hernádi Lacinak köszönhetően.