Nyolcvanadik születésnapja alkalmából a többszörös világcsúcstartó középtávfutóról, Rózsavölgyi Istvánról (képünkön versenyző korában) nevezték el a Tatai Edzőtábor atlétikai pályáját. Pista bácsit pénteken a MOB-nál is köszöntik. (2009.03.30)
Betöltötte nyolcvanadik életévét az olimpiai bronzérmes, hétszeres világcsúcstartó Rózsavölgyi István, a magyar középtávfutás legendás alakja. Stílszerűen a Tatai Edzőtáborban köszöntötték, ott, ahol élete nagy részét töltötte. Először, mint élsportoló látogatta az Európa-hírű létesítményt, akkor szerette meg Tatát, amely 1976-ban új otthona lett. Az edzőtábor szakmai vezetőjeként ment nyugdíjba, de a munkával nem hagyott fel. A Máltai Szeretetszolgálat ételkihordójaként segítet a rászorultakon.
A Tatai Edzőtábor atlétikai pálya ezentúl az ő nevét viseli. A nyolc Európa-csúcsot is elérő kiválóság, futókarrierje befejezése után sokáig dolgozott trénerként, még az öttusázók futóedzője is volt egykoron.
A meghatódott egykori sportembert Móna István olimpiai bajnok öttusázó, Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő, a Nemzet Sportolója, Michl József Tata polgármestere, Horváthy Lóránt, a KEM SZÖSZ elnöke és dr. Schulek Ágoston, az atlétikai szövetség elnöke is köszöntötte. Az első rajtszámot jelképesen Rózsavölgyi Istvánnak adományozták.
A pályanévadó ceremónia és az emléktábla avatása után 1500 méteres futóversenyeket rendeztek a helyi iskolások bevonásával. Tata büszke Rózsavölgyi Istvánra, nem véletlen, hogy a város vezetése is kiemelt figyelemmel kíséri Pista bácsit. Minden kiemelt sportesemény díszvendége a vizek városában.
Fotók: www.kemma.hu)
********
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége április 3-án (pénteken) 10 órától a Magyar Sport Házban tartja legközelebbi ülését. A napirend középpontjában pénzügyi kérdések állnak. Beszámoló hangzik el a 2008. évi gazdálkodásról, és a jövő évi költségvetés tervezetéről, amelyet majd az április 25-én rendezendő közgyűlés hagy jóvá.
Az ülés kezdete előtt a magyar olimpiai mozgalom három, egykori kiváló, kerek születésnapját ünneplő sportolót Lemhényiné, Tass Olga olimpiai bajnok tornásznőt és Rózsavölgyi István olimpiai bronzérmes, számtalan rekordot felállító középtávfutót 80. valamint Kulcsár Gergely ezüstérmes olimpikon gerelyhajítót, aki három olimpia megnyitó ünnepségén vitte a magyar csapat zászlaját, 75. születésnapja alkalmából köszönti majd Schmitt Pál, az elnökség nevében.
Rózsavölgyi István egyéniben elért rekordjai mellett húzóembere volt a világcsúcsokat sorozatban megdöntő 4x1500 méteres váltónak, a Mikes Ferenc, Tábori László, Rózsavölgyi, Iharos Sándor kvartettnek. Az 1956-os melbourne-i olimpia számára is kudarcot hozott, ám volt lelki és testi ereje ahhoz, hogy Rómában (1960), 31 évesen az 1500 méter döntőjét követően felálljon a dobogó harmadik fokára.
Rózsavölgyi István Óbudán nevelkedett, s már kisfiúként gyakran futásra kényszerült, leginkább akkor, amikor barátaival a környező gyümölcsöskerteket látogatta meg, s a gazdák a termés dézsmálásán kapták. Mint majd minden kamasz, először ő is futballozott: a rég megszűnt Óbudai Előrében jobbszélső volt, de egy idő után elege lett abból, hogy mindig össze-vissza rugdosva tért haza.
Arról, hogy mikor lépett be az életébe az atlétika, ezt mondta:
„1949-ben Kaposvárra, a gyalogsághoz vonultattak be, ahol heti két-három alkalommal a mintegy tíz kilométernyire lévő gyakorlótérre vezényeltek. Kifelé lépésben, visszafelé futva tettük meg a távot. Aki a legjobb volt, az kimenőt kapott. A siker érdekében volt, hogy felkészülésként két puskával futottam. 1950-ben Budapestre kerültem a tisztiiskolára, ahol már rendszeresen edzhettem. A Honvéd egyébként 1952-ben igazolt versenyzői közé.”
„Pergamen” (Csermák József kalapácsvető olimpiai bajnok nevezte el így – ezzel a címmel könyv is jelent meg Pista bácsiról) egy évvel később már második lett ezerötszázon az országos bajnokságon. Korábban a hadseregben sprintelnie is kellett, s egyszer „végigszenvedte” a 10 000 méteres távot is, de az ezerötszáz volt az igazi.
„Edzőnk, Iglói Náci bácsi méltán volt világhírű. A finneknél, majd a svédeknél szerzett tapasztalatait eredményesen hasznosította. Nem futottunk sokat, azt azonban annál intenzívebben! Volt olyan edzés, amikor a végén tizenötször 60 méter jelentette a desszertet.”
Az eredmények Iglóit igazolták. Rózsavölgyi hét világcsúcsot futott. A legnagyobb időt 1956. augusztus 8-án, éppen a tatai edzőtáborban érte el: 3:40.6 perccel Iharos Sándor világrekordját javította meg. Három hónappal később, a melbourne-i olimpián viszont már az előfutamban búcsúra kényszerült.
„Ez életem legszomorúbb emléke. Az 1956-os forradalom idején alig jutottunk ki az országból, három hét kiesett a rendszeres edzésekből, ráadásul idegileg is megviselt voltam. A helyszínen megfogadtam: a következő olimpián dobogóra fogok állni. Rómában a brit Elliot verhetetlen volt, s mivel féltem, hogy begörcsöl a lábam, így a francia Jazy mögött beértem a harmadik hellyel.”
Többször is eljutott Amerikába, fapadlós versenyekre, ahol 15 ezer néző előtt futhatott egy-egy karóráért. 1961 végén adta le a szerelést, hogy másnaptól edzősködéssel folytassa pályafutását. Előbb az öttusa-válogatottért felelt, majd a Honvéd szakosztályát vezette 1976-ig. Nyugdíjazását követően, Tatára költözött, ahol 1984-ig voltak tanítványai, az azt következő hat évben pedig az edzőtábor sportszakmai vezetőjeként tevékenykedett.
„1990 és 1995 között helyi atlétáknak adtam tanácsokat. 1991 és 2004 között pedig a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezeténél fizetség nélkül szállítottam az ebédeket. Amikor 75 éves lettem, tőlük is elköszöntem. Szerencsére még megvannak a kulcsaim, így az edzőtábor kapuján át egyenesen lejutok a Cseke-tóra, ahol rendszeresen horgászom” – fejezte be a beszélgetést Rózsavölgyi István. (MTI)
