A reggeli borongós idő után még a nap is kisütött augusztus 6-án délután a városra, a Magyary Zoltán Művelődési Központ előtt futók és szurkolók százai gyűltek össze szombat délután. A 14 km-es egyéni és csapatversenyt már 1984 óta rendezik meg Tatán. A megmérettetés egyébként a szeptemberi Wizz Air Budapest Félmaraton hivatalos felkészülési versenye is volt. Az idei útvonalon 7 frissítő állomással találkozhattak a futók, miközben Tata legszebb részein rótták a kilométereket, többek között az Öreg-tó és a Cseke-tó partján, vagy a Kossuth téren.
A Minimaratonon 12 országból 756-an indultak egyéniben, mellettük pedig 65 váltó 195 taggal vágott neki a távnak. A versenyen testvérvárosaink közül képviselte magát Arenzano, Pinczów, Szőgyén, Szováta, Magyarkanizsa, Alkmaar, és Gerlingen, ahonnan egy önkéntes tűzoltókból álló küldöttség is itt töltötte a hétvégét. Az indulók között voltak születésnaposok, köztük a legidősebb a 71. születésnapját ünnepelte, de a 80 éven felüliek korosztálya is képviselte magát, mellettük pedig volt, akik babakocsival indult el a rajtvonaltól.
Az idei verseny összetett győztese a férfiak kategóriájában Koszár Zsolt lett, 43 perc 15 másodperces idővel Szentgotthárdról, a nők kategóriájában pedig Takács Andrea végzett az élen Bajnáról, 50:42-es idővel. A legeredményesebb tatai versenyző a férfiaknál Avar András lett 48:37-el, a nőknél pedig Tirla Krisztina, 65:01-el.
Ebben az évben a Trans-Sped Csoport biztosította a férfi versenyzők serlegeit, valamint a teljes mezőny érmeit, míg a női kategória serlegeit a KEM SZÖSZ támogatásával adták át. Az ünnepélyes díjátadót a „II. Neszmélyi Borünnep és halnapok” rendezvénysátrában tartották.
Gratulálunk a győzteseknek, és természetesen minden indulónak, reméljük, ez a hétvége felejthetetlen volt versenyzőknek, és szurkolóknak egyaránt. 2017-ben újra találkozunk!