Az elmúlt években tovább stabilizálódott a Tatabányai SC helyzete. Az 1910-ben egy futball szakosztállyal alapított – majd az ötvenes-hatvanas években a vidék legnagyobb egyletévé nõtt – klub néhány éve a túlélésért küzdött. Manapság azonban ismét a sikerekrõl beszélnek a szakosztályokban. A súlyemelõk, az atléták mellé felnõttek a birkózók is, de – a maguk szintjén – a többi sportág képviselõi is jól szerepelnek. Errõl, a gazdasági helyzet megszilárdításáról, illetve az elmúlt esztendõ sikereirõl, valamint az idei év komoly terveirõl Máj Jánosné, ügyvezetõ elnökkel beszélgettünk.
- Valóban nem, és ezt örömmel jelenthetem ki. Szakosztályaink egyre „izmosabb” klubhoz tartoznak, hiszen a századik évforduló felé haladó Tatabányai SC vezetõiként igyekszünk a közelgõ évfordulóhoz méltó kereteket biztosítani Tatabánya legnagyobb sportbázisán. Egy évvel ezelõtt a csökkenõ támogatások elõre vetítették, hogy egy igen nehéz idõszak vár ránk. A kiírt pályázatok utófinanszírozottak voltak, így nem volt könnyû megfelelni a feltételeknek. Az 5 százalékos felajánlásoknak csak töredékéhez sikerült hozzájutnunk, és december elejéig úgy tûnt, negatívba csúszik a mérlegünk. Ha pedig mínusszal zártunk volna, kiestünk volna az idei pályázatok közül. Most már mondhatom, túl vagyunk ezen, hiszen az elmúlt év végére sikerült stabilizálni a klub mûködését. A város sportkoncepciójában két szakosztályunk, a súlyemelõké és az atlétáké szerepel a kiemeltek között, de mi igyekeztünk elérni, hogy a másik hat sportág képviselõi se érezzék magukat mostohagyermeknek.
- Az elmúlt évben talán az atlétáknál volt a legszebb siker, hiszen a TSC-Geotech rendezhette a serdülõ magyar bajnokságot.
- Ehhez természetesen hozzájárultak gyermekeink remek eredményei, illetve az, hogy 2006. októberében egy gyönyörû, mûanyag borítású pályát kapott a szakosztály. Ezen a rekortán pályán valóban élmény volt versenyezni a gyerekeknek, és nekünk is örömet jelentett, hogy megkaptuk az eseményt. A TSC atlétái – Salamon Zoltán edzõ vezetésével – tizenegy érmet szereztek. Török Márk egy arany mellett egy ezüstöt is elért, de Nagy Anna, Egri Judit, Bándli Krisztina, Gerencsér Martin, Szentiványi András, Gerencsér Ádám és Pfiszterer Patrik is érmeket szerzett. A rendezõi gárda szintén jelesre vizsgázott, hiszen 2008-ban ismét mi rendezhetjük meg a versenyt. Az atléták tavalyi teljesítményeinek sorában ki kell emelnem Darabos Balázst, Kovács Esztert, Kruppa Tímeát, Reichnach Csillát, Páli Márkot, illetve a gyalogló Füsti Edinát, aki „szülési szabadságáról” visszatérve ismét esélyes az olimpiai részvételre: Kiss Antal edzõ tanítványa mindössze egyetlen percre van a kvalifikációtól húsz kilométeren. Atlétáink sikereinek kovácsai az edzõk: Salamon Zoltán, Kiss Antal, Hoffer József, Reichnach Ferenc, Mihalovics Gábor és Kovács Nimród, akik nap mint nap lent vannak a pályákon a gyerekekkel.
- Ha már az atlétáknál kezdtük, folytassuk ábécé-rendben a birkózókkal. Az elmúlt évtizedben itt látszik a legnagyobb fellendülés. Hogy mást ne mondjunk, néhány fiatal négy év múlva akár olimpiai résztvevõ is lehet.
- A szakosztály kiváló utánpótlás eredményekkel büszkélkedhet. Birkózóink az országos rangsorban a tizenötödikrõl a tizenkettedik helyre léptek elõ az óriási háttérmunkának köszönhetõen. Katona Géza és Turák Pál edzõk fiataljai közül huszonöten végeztek az elsõ-hatodik helyek valamelyikén országos eseményeken. Három versenyzõnk, Balogh László, Bacsa Mihály és Koller András tagja a Héraklész Programnak. Ugyancsak ad válogatottat, sõt olimpiai résztvevõ-jelöltet a súlyemelõ szakosztály. Stark András és Pócza Károly edzõk tanítványai közül Nagy Szilvia és Huber Tímea is esélyes az olimpiai részvételre. Az elmúlt évben súlyemelõink igen sikeresen szerepeltek, hiszen valamennyi korosztályban nemzetközi versenyeken vettek részt. Nagy Szilvia mellett Pócza Vajk is szerepelt rangos világversenyen. A fiatalabbaknál Dudás István, Kerekes Tímea, Sürüs Tünde és Unváry Barbara volt igazán eredményes, de a veteránjaink is kitettek magukért. Triff-Árkosi Anikó masters világbajnok lett, Pócza Károly bronzérmet szerzett a vébén. Szakosztályunk edzõje, Pócza Károly az oroszlányi Likerecz Attilával bekerült a patrónus programba, tehát tovább erõsíthetjük az utánpótlás bázisunkat. Ugyancsak jól szerepeltek az ökölvívók, hiszen Sóvárszki Brigitta bronzésmes lett a nõi országos bajnokságon, míg lakatos Dezsõ ötödik helyezést szerzett. Rózsa András edzõnk vezetésével egyre több fiatal ismerkedik a bunyóval. A vívóknál is voltak szép eredményeink: a célt, a szakosztály bõvítését elértük. Plásztán Attila edzõ fiataljai közül Fraiman Dániel szerepelt kiemelkedõen: a magyar bajnokságon ezüstérmes lett, az Olimpici GP-sorozatban a negyedik helyen zárt, így meghívót kapott a válogatottba. A felnõtteknél Partali Csaba, Splitben elért elsõ helyezése lehet a szakosztály fõ büszkesége. A Tamás-Kun-Kertész-Nagy összetételû felnõtt együttesünk az OB hatodik helyén zárt. Az egyéni sportágak mellett a csapatok miatt sem panaszkodhat a klub vezetése. A nõi kézilabdázók a felnõtteknél a kilencedik, az ifjúságiaknál a második helyen zártak tavaly, és ez komoly fegyvertény. Gyurkovics István mindkét korosztályt vezeti edzõként, és ennek van eredménye. A felnõtt bajnokságban szereplõ lányok az idei tavaszon az ötödik helyrõl várják a folytatást. Õri Erika a bajnoki góllövõlista második helyén áll. Az ifik jelenleg a harmadik pozícióban vannak, és a Dózsa Iskola eredményes munkájának köszönhetõen színvonalas tornákon, az Adidas gyermekbajnokságban, a saját rendezésû Interball Kupán, vagy a diákolimpiákon edzõdnek a kislányok. A nõi tekézõk szintén jól szerepelnek: Juhos Anikó együttese a tavalyi évet a negyedik helyen zárta a nõi teke Szuperligában. Az eredményesség révén egyre több támogatót lehet bevonni a csapat mellé, amely az õsztõl TSC Tata Ablak néven jelenleg az ötödik helyen áll. Nem a verseny, hanem a szabadidõsport kategóriát erõsíti a Tatabányai Sport Club természetjáró szakosztálya, amely hatalmas bázist tud megmozgatni. Deákné Csom Andrea és sporttársai az elmúlt kilencven év hagyományaihoz méltóan számos kiránduláson vesznek részt, sõt a saját rendezésû Tatabánya 20 és 30 elnevezésű teljesítménytúra most már az ország legjobbjai között van. Tavaly októberben több mint nyolcszázan túráztak velünk a Vértesben. A túraszakosztály a környék erdeinek tisztán tartásában is sokat segít, és az is célja, hogy minél több kisiskolás megismerje és megszeresse az erdõt, a természetet.
- Ezek szerint a Tatabányai Sport Club valóban optimistán várhatja a századik évfordulót?
- No, persze, a fennmaradás mindig komoly feladatot jelent. Ennek ellenére valamennyien bízunk abban, hogy a verseny-, vagy a szabadidõsport eszmei értéke biztosítja egy lassan száz esztendõs klub számára, hogy a mindennapokban ne kelljen a legrosszabbakra gondolni. A Tatabányai Sport Club nyolc szakosztályában több, mint ezren sportolnak rendszeresen. Az elmúlt esztendõk a pályán, vagy épp a sportpolitikában elért eredményei reményt adnak nekünk, hogy érdemes dolgozni. Tavaly Földi Imre a Nemzet Sportolója lett, és ez hatalmas öröm és siker volt számunkra. Õsszel megrendezhettük az atlétikai serdülõ Ob-t, majd következett a Tatabánya 30, csaknem ezer fõvel. A város vezetõinek remek hozzáállását jelzi, hogy a sportlétesítmények felújításával több szakosztály munkakörülményei javulhatnak. Ezért mindenképpen ki kell fejezni köszönetünket. Idén a tavalyihoz hasonló sikereket tervezünk, és ehhez persze szükségünk van egyfajta összefogásra, amelynek eléréséhez a fent említett eredmények garanciát jelenthetnek.