Húsz éve kitartóan folytatódik Radics Kata
szerelemversenye, a futás
A legjobb tatai női versenyző
volt a minimarathonon
Laurencsikné Radics Katalin az idei minimarathonon megörvendeztette a hazai közönséget azzal, hogy korosztályában bronzérmet szerzett, mellette ő lett a legjobb tatai női versenyző. A korábbi években is kiváló eredményeket ért el, rendre benne van az abszolút első 10-20 futó között. (2010.08.25.)
Kata, ahogy becézik, kislányként kipróbálta a kosárlabdát, a kézilabdát és a röplabdát is, majd tizenhat éves korában döntött és a futást választotta.
– Azóta, húsz éve nekem a futás szerelemverseny. A tatai minimarathonok közül 1990 óta csak kettőt hagytam ki, az egyiket éppen akkor, amikor várandós voltam a most három és fél éves Bencével. Azelőtt a 15-20 kilométeres rövid távú versenyeken indultam, fiam születése óta már csak a 40-60 kilométeres hosszú távokra, maratonokra, ultramaratonokra készülök és nevezek. Ez az idén összesen öt ilyen alkalmat jelent, hátra van még ezekből a Budapest Spar Maraton és a Balaton Maraton.
Kata szép eredményekkel büszkélkedhet. Az utóbbi három évben ő volt a minimarathon legjobb tatai női versenyzője. A leghosszabb távon, a márciusi Vác-Párkány közötti 56 kilométeres Duna-menti Szupermaratonon harmadik lett. A tatai Megalodus-futást megnyerte. Nemrégiben két társával a nagyatádi Ironman versenyt teljesítették. A baji Ogonovszky Vera 3,8 kilométert úszott, a győri csapattárs 180 kilométert kerékpározott, Kata pedig 42 kilométert futott. Erre a versenyre a legbüszkébb, emberpróbáló kihívás volt mindhármuknak.
– A versenyekre készülésben heti 80-100 kilométer rendszeres minőségi edzést írtam elő magamnak, amit meg is csinálok. Nincs trénerem, egyedül készülök. A futás magányos sportág. Edzés közben lehet szellemileg ellazulni, vagy éppen valamin elgondolkodni, új dolgokat kitalálni, terveket szövögetni. Edzőpartnerek mindig akadnak mindenhol: az Öreg-tó partján, Komáromban, Kocson, Agostyánban. Általában ezeket a terepeket választom a tréninghez. A helyet mindig magamnak jelölöm ki, a heti egyszeri hegyfutásomra a Gorbán kerül sor, ez 25 kilométert jelent. Decemberben szoktam pihenni csak, januártól újra kezdem az edzéseket.
Kata még hozzáfűzte, nagyon szerencsés, mert mindig számíthat szüleire és a férjére is, így össze tudja egyeztetni a családot, a munkát és a sportot. Rengeteget segítenek neki, tudják, hogy a futás számára létszükséglet.
– Hogy meddig szeretnék még futni? Ameddig járni tudok, élek, addig futni fogok. A sport konzervál, ezért még legalább negyven évig csinálom.
Pécsváradi Andrea (Helyi Téma)
