Az aikido, mint önvédelmi képzés évek óta sikeresen szerepel a belügyi osztályok tananyagában. A tanulók három év alatt jutnak el az egyszerűtől a magasabb szintű önvédelmi ismeretekig, melyekre alapozva később alkalmazható és élő tudást építhetnek fel akár rendőri, akár más irányú karrierjük során. A mostani vizsgát megtisztelte jelenlétével Jókuthyné dr. Rémay Gabriella rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője. Természetesen ott volt Pozsgay Zoltán, a Bláthy Ottó Szakközépiskola igazgatója, valamint Vörös Adrienn, a vizsgázó osztály osztályfőnöke.
Az alezredes asszony kiemelte a tanulók által elsajátított anyag összetettségét, magas színvonalát és az aikido szellemiségének visszatükröződét. Elsner László 5. danos aikido mester szintén elégedett volt a látottakkal, majd sikeres érettségi vizsgát kívánt a tanítványoknak.