Grundfos KC: Lesz-e rókavadászat?

 
Az európai szövetség bécsi székházában kisorsolták az EHF-kupa negyeddöntőjének párosítását. A Grundfos-Tatabánya KC a tavaly előtti győztessel, a német Füchse Berlinnel (berlini rókák) csap össze a final fourba kerülésért. A Matics-csapat kezdi „hazai pályán”, a Győri Audi Arénában a párharcot, április 22-én 15 órakor. (2017.04.05)

A Füsche Berlin csapata lesz a Grundfos ellenfele       

A német Göppingen rendezőként tagja a négyes döntőnek, az SC Magdeburggal pedig egy csoportban voltunk, ezért velük nem találkozhatunk a negyeddöntőben. Ezzel kétesélyessé vált a sorsolás: vagy a Melsungent vagy a Füchse Berlint kaphatta ellenfélül Tatabánya. Fortuna nem volt kegyes csapatunkhoz, mert a legerősebb gárdát sodorta elénk a döntőbe vezető úton, a Bundesliga negyedik helyén tanyázó „berlini rókákat”.

– Belehúztunk – emelte ki Kontra Zsolt technikai vezető. – A négy versenyben lévő német gárda közül, a jelenlegi forma alapján a berliniek a legerősebbek. Ha összevetjük a őket a Magdeburggal és a Melsungennel, elmondható, jóval erősebbek náluk. De mi mindent elkövetünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el ellenük. Igyekszünk helytállni. A nehézségek dacára az örömtelei, hogy egy ilyen sztárcsapatot ide tudunk „hozni” Magyarországra...

A sportvezető azt is elárulta, hogy a rókák másodedzője, illetve az utánpótlásért felelős szakember Volker Zerbe, a Lemgóban évekig együtt játszott Marosi László klubelnökünkkel, akivel ma is baráti kapcsolatot ápol. Így azután két egykori Lemgo-legenda párharcáról is szól ez a párosítás.

– Ez való igaz – erősítette meg Marosi László. – Ettől függetlenül a legnehezebb ellenfelet kaptuk. Egy olyan topcsapatot, amely ellen a továbbjutási esélyeinket 30–70 százalékosnak ítélem meg. Ám azért vagyunk igazi sportemberek, hogy mindent elkövessünk a siker érdekében. De valójában minden a német riválisunk mellett szól.

A Füchse Berlin honlapján Volker Zerbe is nyilatkozott a párosításról.
– Egy nagy tradíciókkal rendelkező együttes lesz az ellenfelünk – mondta. – Az erejét az mutatja, hogy a dán Koldingot oda-vissza legyőzték. Végig koncentráltan kell a Tatabánya ellen játszanunk. Annak viszont nagyon örülök, hogy ismét találkozhatok Marosi Laci barátommal, akivel évekig együtt küzdöttünk a Lemgóért...

A berlini rókák
A német klub fennállása óta, 2014-ben megnyerte a Német Kupát. Majd a 2015/16-os idényben az EHF-kupát is elhódította. 2015-ben és 2016-ban pedig a Szuperkupa trófeája is hozzájuk került.
A zöld-fehér színű szerelésben szereplő fővárosi együttes ellenfeleit a 9000 férőhelyes Max Schmeling Halléban fogadja. Itt rendezik majd április 29-én 15 órától a negyeddöntő visszavágóját is. A további párosítás: Helvetie Antaistasuna (spanyol) – SC Magdeburg (német); Saint-Raphael Var Handball (francia) – MT Melsungen.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió