Közép-Európa görkoris fővárosa volt Tatabánya

 
Tatabányán közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a hétvégén a görkorcsolyázó Közép-Európa Kupa zárófordulóját. Nagy volt a sürgés-forgás a hétvégén a tatabányai görkorcsolyapályán, hiszen a Közép-Európa Kupa hatodik, zárófordulóját bonyolították le a létesítményben. Közel 200 versenyző érkezett az eseményre, a tatabányaiak mellett Szegedről és Szombathelyről, emellett Ausztriából, Csehországból, Szlovákiából és Ukrajnából is jöttek sportolók. (2017.07.20)

Görkorcsolya Közép-Európai Kupa

Ahogy Bereznai Csaba, Tatabánya alpolgármestere, az esemény fővédnöke megnyitóbeszédében elmondta, bár a hétvége legrangosabb magyarországi rendezvénye a vizes világbajnokság, ez a verseny is komoly érdeklődésre tart számot. És valóban: a versenyzők mellett nemcsak az edzők, de rengeteg szülő és hozzátartozó is buzdította a fiatalokat, akik mindent beleadva, hatalmas küzdelemben rótták a köröket a 200 méteres, hazánk egyik legmodernebb létesítményének számító pályán. A versenyt nem először rendezik meg Tatabányán.

 

Moravcsik-Fecskés Orsolya, a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület edzője, illetve a verseny egyik szervezője, valamint az ugyancsak a TDKE-nál edzősködő, emellett a Magyar Görkorcsolya Szövetség elnöki tisztét is betöltő Lugosi László kézben tartották a dolgokat. Mindez persze nem működhetett volna a népes szervezőbrigád nélkül, hiszen a rajtbírótól és a pályabíróktól kezdve az időmérő és adminisztrációs személyzeten keresztül a zenefelelősig vagy egy tucatnyian dolgoztak azért, hogy minden zökkenőmentesen haladjon.


– A versenyzők egyik fele az amatőr, a másik a profi kategóriában versenyez – tudtuk meg Moravcsik-Fecskés Orsolyától. – A szervezésben rengeteg szülő végez önkéntes munkát. Egyesek a büfét üzemeltetik, mások a vendégek részére készült ajándékcsomagokat állították össze. Sokan versenybírói végzettséggel is rendelkeznek, így a versenyiroda tagjai is sok esetben szülőkből áll össze. Nélkülük nagyon nehéz lenne megszervezni a versenyt, így mindenképpen köszönet jár nekik a rengeteg munkáért – tudtuk meg az edző-szervezőtől.


– Ez a Közép-Európa Kupa hatodik, záró versenye. Két csehországi, illetve egy-egy osztrák és német, valamint szegedi futam után érkezett a sorozat Tatabányára – tudtuk meg Lugosi Lászlótól. – A magyar, illetve a tatabányai versenyzők a magasabb korcsoportokban az európai középmezőnyhöz tartoznak, az alacsonyabbaknál, mivel az kevésbé költségigényes, már jobban állunk. A sikeres Eb-szereplés után úgy vélem, hogy szép jövő előtt áll a város görkorcsolyasportja – vélekedett a szakember, akinek elévülhetetlen érdemei vannak nemcsak a sportág tatabányai meghonosításában, hanem az országos szövetség megalapításában is.

Forrás: kemma.hu

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió